Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. I. - Korszerű színház 74. (Budapest, 1964)

A rendezői órák folytatódnak

ni pillanatát Suhmina. És Csehov szövege, amint mondják, nagyon „feküdt" a heállításhoz.

Ezúttal nemcsak az asztal egyik oldalához ültünk, s arra törekedtünk, hogy ne takarjuk a főszereplőket, akik természetesen a nézőtérrel szemben foglaltak helyet. Folytattuk a beszélgetést Csehov szövegének szavai szerint és titokban nagyon csodálkoztunk, hogy Vahtangov nem szakit félbe minket.

Lehet, hogy helyesen, jól játszunk?

Már lement Jaty vitája Zsigalowal és Aplombowal, a vendégek szétválasztották és az asztal két távoleső sarkára ültették a clvakodókat és azok, akik háttal ültek a nézőknek , az asztal legközelebbi és legtávolabbi végén ültek.

Vajon miért vágatta félbe Vahtangov az asztal lapját? - kérdezgettük egymást az általános beszélgetés leple alatt, s közben úgy tettünk, mintha szívvel-lélekkel belemerülnénk a lakodalmi torba. Megint a közönség felé nyitott beállítás keletkezett.

Megérkezett Nyunyin. Hozta magával a „generálist". Játszottunk tovább és Vahtangov nem állította meg a próbát 1 á „generálissal” való találkozás jelenetét saját kezdeményezésünkből az asztal előtt, az előtérben játszottuk le. Bemutatkoztunk a „generálisnak", újra leültünk az asztalhoz és a vendégek egy része ismét háttal volt a nézőknek, a „generálist" viszont a jegyespár és a szülők közé, az asztal közepére ültettük. Ez a középpont a két szétvágott lapu és összetolt asztal érintkezési pontjára esett.

Végigjátszottuk a teljes jelenetet a „generálissal" és Vahtangov még mindig nem szakított félbe minket! Ez már csodaszámba ment. Nem hagyta el a nézőteret? Nem! Szemem sarkából a termet fürkésztem, vigyázva arra, hogy ne vegyék észre kiváncsiskodásomat. Egyébként az a veszély fenyegetett volna, hogy felharsan Vahtangov egyik jól ismert, gyilkos mondata:- 70