Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. I. - Korszerű színház 74. (Budapest, 1964)

A rendezői órák folytatódnak

kedves, a mi szeretett... Hurrá! - kiáltottam fel valószinütlenül magas hangon. - Hurrá!- Hurrá! - vették át a hallgatók, mint a Lakodalom szereplői a vőfély kiáltását, amellyel mint a próba résztvevői, egyszersmind Vahtangov brilliáns próbavezetését is üdvözölték.

Egyedül Vahtangov tett úgy, mintha nem értette volna, hogy a viharos ováció neki szól.- Ez a jó hang! - mondotta mosolyogva és vállon veregetett. - Igazi vőfély! hang, kétségbeesetten igyekvő és ugyanakkor ünnepélyes. Ne felejtse el! Nos hát mégegyszer!- A vőlegény és a menyasszony egészségére! Hurrá! - kiáltoztam újra, s igyekeztem megtalálni az előbbi hangot.

Jól van! - fordult a próba résztvevőihez Jevgenyij Bogratyionovics. - Majdnem teljesen elégedett vagyok. Mi volt a célom a mai próbával? Az, hogy bevezessem magukat a csehovl gondolatok világába, az élethez való kapcsolatainak körébe. Meg akartam tömi a csehovi szövegmondásnak azt a sablonját, amikor ezt a szöveget szentimentális intonációval tűzdelik meg.- Életre akartam hivni magukban a csehovi hősök életszemléletét, annak minden korlátoltságával, nyárspolgári ságával , s fel akartam hivni figyelmüket arra, hogy ezek az életek valóban tragikusak vagy esetleg őszintén drámaiak. Valami sikerült is ebből, miután önök mindig a lényegre feleltek, nem affektáltak és nem szenvelegtek! Amikor a különböző szereplők nevében párbeszédeket folytattam magukkal, arra törekedtem, hogy rávezessem magukat az alak „magjára”, amint K. Sz. mondja. Természetesen csak nagyon rövid ideig élhettem a maguk szereplői „magvának" életét. Maguknak félóra hosszat kell e szerepekben élniük a színpadon, he az én beleélésem rendezői volt, maguknak pedig színészi módon kell kifejleszteniök, kiszélesíteniük ezt a magot, azaz maguk nem ábrázolni fogják hőseiket, amint én tettem két-három percen át, hanem élni, cse- 57