Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. I. - Korszerű színház 74. (Budapest, 1964)
A rendezői órák folytatódnak
rôl s e viták gyakran táncmulatsággal folytatódtak. Ez a 'bohém társulás nem okozott nagy kárt a résztvevőknek, de természetesen nem sok köze volt a valódi színházművészethez sem. Vahtangov stúdiója más alapokra épült. A bohém-mellékiz gyökeresen hiányzott a tagok viselkedéséből. A vahtangovi szinésznevelést a pontosan meghatározott feladatok jellemezték, legfőképpen pedig a hallgatókkal szemben támasztott magas morális és etikai normák. A pedagógus és nevelő Vahtangov nem csupán követte Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics-Dancsenko nevelési elveit, de tovább is fejlesztette a tanítóitól kapott ismereteket, és művészi egyéniségén átszűrve gazdagította őket. Ha egy hallgató mesterkélt pátosszal, túlzott szenvedélyességgel beszélt sgy-'-egy művészeti vagy színházi kérdésről - ezt a modort szívesen vette fel az „elvszerü" fiatalság -, a Stúdió ügyeletese /ilyen rangot Vahtangov létesített/ behozott a szobába egy takaros kis táblácskát a következő felirattal: A múzsák szolgálata nem tűri á hiúságot. A táblát felakasztotta, majd nyugodtan kiment, egyetlen szemrehányó szó vagy erkölcsprédikáció nélkül - mintha csak a másnapi próbakiirást függesztette volna ki. És e kis táblácskáknak mágikus hatásuk volt! Azt mondták, hogy Vahtangov ezt a módszert Szulerzsickijtől vette át - olvastam is erről a Művész Színház Első Stúdiójára vonatkozó emlékiratokban. De a Manszurovatudióban is napirenden volt, hogy ha valaki féktelenül és kihivóan szellemeskedett és bolondozott, az ügyeletes minden különösebb érzelemnyilvánitás nélkül végigvitt a szobán egy hosszú rúdra tűzött bohócsipkát csörgőkkel. Volt egy ilyen dolog is: a sarokban, kis asztalon gramofon állt, rajta elromlott hanglemez. Ha egy túlontúl vitatkozókedvü színész vagy szinészfilozófus /és ilyen mindig akad egy színházi kollektívában/ olyan vitába bonyolódott a rendezőkkel vagy társaival, amely a próba rendes menetét- 38 -
