Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. I. - Korszerű színház 74. (Budapest, 1964)

A rendezői órák folytatódnak

A drámai színházban a néző megláthatja - K. Sz. kifejezésével élve - az emberi lélek életét a ezért a lélek legkisebb rezdülésének, a szemek kifejezésének, a színészek szinte megfoghatatlan kis mozdulatainak is el kell jutnia a nézőhöz. A legjobb az, ha nincsenek emeletek, erkélyek és oldalpáholyok. Az eszményi nézőtér: az amfiteátrum.

Annak idején a Művész Színházban a terem alig észrevehetően, lassan borult sötétbe, a függöny zajtalanul tárult szét. Most a Művész Színházban is egyetlen kapcsolással huny ki a fény, a függöny surrog és mögüle különböző zörejek hallatszanak. Pedig itt még törődnek vele, hogy kiküszöböljék a nem kívánatos zajokat, he mi van más színházakban?. ..

Nem, az én színházamban ilyesmi nem lesz! Valamikor a következőt vezettem be: a segédrendező jelt ad a színészeknek a kezdésre. A színészek játszani kezdenek, de a függöny csak egy perc múlva nyílik szét, méghozzá olyan zajtalanul, hogy észre sem veszik és a néző úgy érzi, hogy nem a függöny tárult szét előtte, hanem maga az élet... Most viszont a segédrendező intézkedni kezd: „Egy" - mondja a világosítóknak, „Készülődjenek!" - a színészeknek, „Függöny!" - a gépésznek. A függöny nyikorog, a zenészek krákognak, a nézők kifújják az orrukat, a világosítók lecsapják fülkéjük fedelét - és mindez azt jelenti, hogy az „előadásnak" nevezett taliga kenetlen kerekei forgásba jönnek.

Elvesztettük a néző és a művészeti alkotás találkozásának fontos, ünnepélyes percét.- És hogy van mindez az olasz commedia deli’artenál?- Ott fordított az eset! Ott minden a néző és a színész kötetlen találkozását szolgálja: a közönséget már a színház előtt, az utcán beinvitálják a színházba! Ott más törvények és hagyományok vannak érvényben. De ezek valóban törvények és hagyományok, nem pedig dilettantizmus, nem- 55 -