Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

A játék

kelt, ez még aggodalommá is válik és ily módon megkönnyíti a néző erőteljesebb pszichikai mozgósítását.

A szerepek plazmája

Ha a rendezés struktúrája megköveteli, a színész létrehozhat „többemeletes" kompozíciót is. Ennek a lehetősége abban rejlik, hogy több szerepet játszik és a nézők szeme láttára hirtelen megy át egyik szerepből a másikba. A Kordiámban például, ugyanaz a szinész játszotta a kórházi orvost, aki valójában az ördög volt és szituációkként alakult át öreg katonává, pápává, cárrá.

Ennek a „vertikális" kompozíciónak - több egymásfölé helyezett szerep - párja a „horizontális", egymás mellé helyezett kompozíció: átmenet egyik szerepből a másikba vagy ugyanazon szerep forgása két vagy több szinész között. Erre az utóbbi lehetőségre példa Mefisztó szerepe Marlowe Faustjában. Mefisztóban három különböző szerep olvad össze: maga Mefisztó, a Jó Angyal és a Rossz Angyal. A rendezésben ez a „háromszorosan nagy" szerep, ugyanazon metafizikus szankció, egy kegyetlen demiurgosz látványénak a többszörösségét ábrázolja, ez ellen lázad fel Faust. Az előadásban ezt a szerepet két különböző nemű szinész játssza. Két - egymástól eltérő - kompozíció keretében váltogatják egymás között a Jó Angyal és a Rossz Angyal szerepét és megosztják Mefisztó szerepét is.

Hibrid szinész

Amint a jelző elárulja, a szinész legyen képes arra is, hogy még az emberin kivül eső elemeket is megkomponálja a szerepén belül. Átalakulhat virággá, macskává, felhővé, tárggyá, vagy élőlénnyé. Hibriddé válik az a szerkezeti rész, amely az - életben rendszerint egymástól különböző és független - elemeket a szinész kompozíciójában szinkronba hozza. Konkrét példa erre Majakovszkij Miszté82