Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

Rendezés

mozta szemantikus anyagot. Másrészről a szöveg, ilyen „bánásmódnak" vetve alá, sokszoros interpretálási lehetőséget nyer és a rendező teremtő erejének vázává válik.

„Két együttes" rendezése - Pszichomachia

Az a színház, amely introvertált kollektiv kísérletet akar véghezvinni, térjen vissza saját művészete forrásaihoz, és - azon a közvetlen és fizikai kapcsolaton keresztül, amelyben szinészek és nézők szembeszállnak egymással - alakuljon át kollektiv szertartássá. Nem lehet különbség azok között, akik nyugodtan szemlélnek, és azok között, akik mélyen belemennek a cselekvésbe; nem állhat fenn a szinpad-nézőtér felosztás, a jelenlevők nem válhatnak szét színészekké és nézőkké. Ha, egyrészről, a színészeknek kollektiv cselekményt rendező sámán-funkciójuk van, amelynek célja az összeütközés a néző modem látomása és a „szellemi hazája" között /a mítoszoknak, képeknek,és szimbólumoknak e medencéje, amely megőrizte a közösségre gyakorolt pszichikai hatalmát/, akkor, másrészről, a nézőknek is részt kell venniük a cselekményben, nem spontán és szubjektív improvizálás, hanem rendkívüli helyzetekbe történő elmerülés utján. A színházi előadás többé már nem valamely, a nézőtől elválasztott világot mutat be, a színpad korlátozott keretei között, hanem, a nézővel együttműködve, uj világot teremt. Ez azt jelenti, hogy homogén térbeli megoldást kell létrehozni, azonos, jól meghatározott kereteket, amelybe bezárják és összekeverik a résztvevőket, akik, funkciójuk szerint, két együttesre tagolódnak: színészekre és nézőkre.

Ez a homogén cselekvési szintér - amelyben elmerül minden jelenlevő - az egész terem, amely egyidejűleg színpaddá is válik. Nincs többé epicentrum, amely köré sűrűsödik a színpadi cselekmény; nincs többé diszlet; megszűnik a nézőhelyek szimmetrikus rendszerezése; csak a tér szer- 55 -