Redgrave, Michael: Mesterség és művészet - Korszerű színház 72. (Budapest, 1964)

III. Shakespeare és a színészek

- 60 -vajáró jelenetet - a drámának talán leghíresebb jelenetét. Se azt hiszem, Ridleynek igaza van, és ha a drámát soha nem láttak volna, az alvajáró jelenet adta megrázkódtatás kétszer olyan hatásos volna, ha nem sejtetnék előre.

TJgy látszhat, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítok ennek az apró és szinte elfeledett esetnek; de nagyon tipikus példája ez annak, hogy azok a színészek, akik egy szerepet Így vagy amúgy egyénien akarnak értelmezni, ezt gyakran égbekiáltó módon a szöveg rovására teszik. Az ember úgy vélhetné, hogy ez a fajta beavatkozás Shakespeare dolgába nemcsak vakmerőség, de szemtelenség is; azonban a nagy Shakespeare- szerepekhez közelitő színész egyik borzalmas problémája éppen az: Shakespeare, minden jel szerint, nem bíbelődött el azzal, hogy az alak valamilyen fontos oldalát a szó betű szerinti értelmében "dramatizálja". Tudjuk például, hogy Kleopatra szerepét Shakespeare fiúra irta és azt hiszem, bátran lemondhatunk minden olyan vágyálomszertl okoskodásról, mely szerint Shakespeare, nagy hősnőinek megalkotása közben, előre látta azt a kort, amikor majd nők is eljátszhatják azokat. Persze lehet, hogy ez igy történt; de annyi bizonyos, hogy Írás közben szem előtt tartotta a fiu-ezereplők korlátalt és ez okból nincs konkrét szerelmi jelenet sem az Antonius és Kleopátrában, sem a Rómeó és Júliában, ahol a drámairodalom legnagyobb szerelmi jelenete során is a szerelmeseket egy erkély választja el egymástól. Mindezt tudjuk, vagy ha nem, akkor a tudósok emlékezetűnkbe idézik, de mégis, az Antonius és Kleopatra minden modern előadása után, a kritikákat olvasva, azt találjuk, hogy a színésznőt Így vagy amúgy megróják, mert nem elég szenvedélyes, csábitó vagy buja.

A színházba lépve romantikus, bizonytalan, de rendkívül ezines kép él bennünk az eszményi Kleopátráról, aki természetesen nem Shakespeare Kleopátrája. De ez a nehézség nemcsak a női szerepekre korlátozódik, amelyeket először fiuk alakítottak; kiterjed Shakespeare néhány férfi főszerepére is. így például Antonius nem kevesebb, mint nyolc Ízben kapja meg a nemes jelzőt. De kivéve Enobarbusszal szembeni