Redgrave, Michael: Mesterség és művészet - Korszerű színház 72. (Budapest, 1964)

III. Shakespeare és a színészek

- 50

tástalarml általános 1méreteinkre Shakespeare drámáinak eljátszása terén. Akárcsak Gordon Cralg díszletreJzai, amelyeket színpadon oly ritkán valósítottak meg és mégis, bizonyos fokig forradalmasították a sfaakespeare-l díszletekről alkotott elgondolásainkat - ezek a kísérletek Is, bármilyen felesleges fényűzésnek tűntek Is a maguk idejében, bizonyos esetekben meglehetősen értékes szolgálatot tettek.

A színháztörténet - csak úgy, mint a világ történelme - nevezetes arról a lassúságról, amellyel az általános elképzelések változnak. Ennek persze, az életben és a színházban egyaránt, sok oka van; ezek közül számos gazdasági természetű. Az elmúlt néhány évtized során minden modern rendező világosan felismerte a dobozezlnpad korlátáit. Mégis, a legtöbb esetben nincs módunk ezt a színpadot megváltoztatni. Szívesen dédelgetem magamban a gondolatot, hogy amikor kormányaink nem engedélyezik lebombázott színházaink újjáépítését, politikájuk még álcázott áldásnak bizonyulhat, akár a nagy londoni tűzvész; mert mire végre az engedély megjön, addigra a dobozszinpad elleni lázadásunk annyira megerősödik, hogy az uj színházak valóban uj színházak lesznek.

De most látom, hogy rossz sorrendben haladok, hiszen nekem itt Shakespeare-ről és a színészekről kellene beszélnem. Az embernek gyakran teszik fel a kérdést: "Miért újítanak fel Londonban és másutt annyi Shakespeare-darabot? Miért nem játszanak több modern drámát? Igaz, hogy olyan kevés érdemleges uj darab születik?" Ami az utolsó kérdést illeti, azt hiszem, az érdemleges uj darabok száma se nem túlságosan alacsony, se nem túlságosan magas, ám színészi szempontból feltétlenül beszélhetünk egy igen figyelemreméltó jelenségről: az elmúlt félszáz év alatt, azóta, hogy Shaw, Csehov és más drámaírók, akik a drámaÍrás művészetére a legnagyobb hatást gyakorolták, megjelentek, Igazán nagy szerepekben feltűnő hiány van. A hangsúly, a rendezésben csak úgy, mint a drámalrásban, az együttes játékán, az ensemble-játékon volt, a ez a hangsúly feltétlenül egészséges; hiszen minden darabot, akár Shakespeare irta, akár nem, tökéletesen csak az