Redgrave, Michael: Mesterség és művészet - Korszerű színház 72. (Budapest, 1964)

I. Arc vagy álarc

- 20 -egy bizonyos megközelítési mód a helyes, másfajta megközell-1 Q

tés szükséges klasszikáé daraboknál." *

Szemben ezzel az elmélettel Straaberg egy ókori görög színészt hoz fel példának, aki "szükségesnek tartotta" a fia hamvait tartalmazó urnát magával vinni, valahányszor gyászbeszédet mondott a színpadon; továbbá egy japán színészt, akinek színházát "a formai teljesítmények irányították." E színészt a tanítómestere órákig járatta a hóban mezítláb, hogy szerepére előkészítse. Straaberg azt állítja, hogy az a tlpueu színészi munka, amelyet az Actors' Studio tűz kl célul, nem változik a darab stílusa szerint. Hozzáteszi, hogy a színész alapvető problémája minden korszakban ugyanaz. "A színész az egyetlen művész, akinek nyersanyaga ő maga." Szerintem ez az a pont, ahol Straaberg csalatkozik. Emlékezzünk Flaubert mondására: "Bovaryné én vagyok." A színész ugyanúgy nem dolgozhat önmagán anélkül, hogy a szerző szövegéhez ne kapcsolódnék, mint ahogy Flaubert sem alkothatott a XIX, század vidéki társaságának ismerete nélkül. Flaubert-nek természetesen igaza volt, s én úgy hiszem, Straaberg rossz végén fogta meg a botot. Sztanyiezlavszkij,mikor "a saluées önmagán való munkájáról" beszél, egyben megkövetelte a színész munkáját a szerepen is. Sajnos, Straeberg tanítványai közül túl sokan azt hiszik, hogy a színész munkája önmagánál kezdődik és végződik.

+ + + + +

Természetesen számos színész, rendező és színigazgató líew Yorkban is nagyon jól tudja, hogy a színész munkája önmagán - akár szubjektív, akár nem - igen kevés segítséget nyújt bizonyos műfajú darabok stílusának megtalálásához.

18. Denis Diderot: The Paradox of Acting /A színjátszás paradoxoné/ és William Archers dia ska or faces /aIStcöK vagy arcok/: az előszót irta: Lee Straaberg. Hill and Wang, New York 1957. - Michael Redgrave jegyzete.