Barrault, Jean-Louis: Egy színházi ember naplója - Korszerű színház 71. (Budapest, 1964)
III. Egy bemutató
94 -így hát úgy dönt, hogy elalszik. És akaratereje annyira megacélozódott, hogy meg tudja valósítani elhatározását: öt perc múlva már alszik la. Hej, micsoda különös alvás ez. Az élet sem népesebb, elevenebb nála. Valamennyi replika ott kering a férfi körül; az alapszltuácló lényegének legmélye egyszerre csak lelepleződik; a színészek játéka egyre pontosabbá válik; a cselekmény fővonalának mozgása a végletekig felnagyítva jelenik meg előtte. Az egyes bonyodalmak megkapják az őket megillető viszonylagos fontosságot; az egymásba kapcsolódó kerekeket mintha megolajozták volna; mások, amelyek akadoznak, figyelmeztetően csikorognak. Azután, hirtelen, a semmibe oszlik az egész. A férfi képzelete mintha letörölte volna a képet. A színpad üres, minden eltűnik. Fényes, fekete lemez, akár egy kályha feneke: Ilyennek látja most a színpadot. És most, uj szemszögből, a kétségbeesés csodálatos szemszögéből, friss tekintettel építi fel újra a darabot. "Igen, ezt kell csinálni. X. diszletelemet el k8ll hagyni, mert elnehezitl a darab mozgását; nincs szükség többre néhány replikánál és az egész képet beilleszthetjük az addigi díszletbe. Itt megváltoztatjuk két jelenet sorrendjét, mert Így, ahogy most vannak, semlegesítik egymást... És ml lenne, ha a darab vége felé egyetlen tömör jelenetté vonnánk össze azt a két jelenetet, amelyek szövegében sok az ismétlődés és Így rendkívül elnyujtottan hatnak? Vajon mindezzel nem sikerülne-e a drámát életre kelteni? A férfi hirtelen mozdulattal felül. Mennyi az idő? Villanyt gyújt, öt óra. Azt hiszem, megtaláltam. KI kellene próbálni... "És a sok hülye most mind ott hentereg az ágyában! Alszanak! Kicsoda szégyen! Hát nem érzik, hogy néhány óra múlva a darab, a társulat egész élete forog majd kockán? Aludni! Micsoda ötlet!"
