Barrault, Jean-Louis: Egy színházi ember naplója - Korszerű színház 71. (Budapest, 1964)

III. Egy bemutató

- 77 -Miután a megrendülést átérezte és kiélvezte, a férfi igyekszik visszanyerni hidegvérét és felfedezni a hibát, amelyet a közönség - ezt jól tudja - az első percben máris fel fog fedezni.

Eh! az ilyesmit igazán úgyis csak a nézőtérről lehet meglátni. így hát elmegy. Előzőleg azonban még áhitatos csókot lehel ennek az asszonynak a homlokára, aki most azon munkálkodik, hogy az ö álmának anyagi formát adjon.

Egyébként, ha a szivére hallgatna, legszívesebben valamennyiüket megcsókolná, valamennylükét ő öltöztetné fel, valamennyiüktől bocsánatot kérne. Ápolni szeretné őket, megmosdatni, elhalmozni őket mindazzal, amit.szeretnek.

Az általánossá vált vágynak ebben a reá törő rohamában hirtelen nagyon szegénynek érzi magát. Azt szeretné, ha sokkal több lehetősége volna. Kényelmetlen érzés fogja el. Távozik.

A folyosók némiképp elcslllapodtak. Az öltözők csendesebbek. Időnként egy csizma csikorgása hallatszik; máskor rövid káromkodás harsan; a hang tulajdonosa nyilván egy lázadozó gombra akar ráijeszteni. Az iménti zajgó madárházat teljesen leköti a ruhadarabok közötti csipegetés.

A férfi ismét lemegy a nézőtérre.- Fernand, rivaldafényt kérek!

A színpadot sajátos "fehér" fény árasztja el, valahol a szalma-és a rózsaszín között.- Aki elkészült, jöjjön a színpadra.

És ekkor következik a meglepetések egész sora:

Az egyik jelmez, az, amelyben addig kételkedtünk, egyszerre csak szikrázó tehetséget árul el; a másik, amelyben szilárdan hittünk, siralmasan omlik össze. Az a szinész, aki a próbákat végig kinlódta, hirtelen beletalálja magát alakjába; a másik, aki olyan jól dolgozott, feszélyezve érzi magát, sarokba szorított, megkötözött rabnak; nem tud "testet