Barrault, Jean-Louis: Egy színházi ember naplója - Korszerű színház 71. (Budapest, 1964)

III. Egy bemutató

- 7* -alak /hiszen most már nem Is a színészről van szó/? Néha létrejön a "találkozás" a jelmez és az alak között; az 1- lyen találkozás boldoggá teszi a színészt.

Az első kontaktus viszont nagyon sokszor kínos és kellemetlen; az alakot "szorítja a cipő", és mivel ő aztán Igazán nem rendelt semmi Ilyesmit, eltávozik; hasztalan kláltozik utána kétségbeesetten a színész, aki hetek óta "olyan sokat tett érte".

Ilyenkor megérti az ember, miért szórnak a színészek oly gyakran villámokat a szóban forgó darab diszlet- és jelmeztervezőinek és készítőinek fejére. Ennek a napnak igen súlyos a tétje: vajon az a néhány perc, amelynek során az alakokat felöltöztetik megtervezett jelmezeikbe, nem végződik-e nevezett alakok eszeveszett menekülésével? Ez esetben a darabnak vége; az elmúlt hetek minden erőfeszítése, fáradsága kárbaveszett. Máskor azonban, ugyanezen alakok okkult jóváhagyása következtében, a darab hatalmas ugrással halad előre, az egész társulat örömére. Mindannyiuk között azonban legjobban a színházi ember örül, hiszen minden felelősség őreá háramlik.

Nem véletlen ez: őbelé helyezte a társulat minden bizalmát, ő fogadta el a jelmezek végleges formáját; általa kell testet öltenie a drámának, és az ő müve lesz, ha azok a különálló elemek, amelyek majd mo9t összetalálkoznak, egyetlen eleven lénnyé alakulnak át - avagy továbbra Is megmaradnak szétszórt, összefüggéstelen alkatrészeknek.

A színészeket joggal aggasztja ez a találkozás alakjuk és jelmezük között, a színházi embert viszont valóságos lámpaláz fogja el; lámpaláz, amely megfelel a rajta nyugvó súlyos felelősségnek. Elmondhatjuk: ha valaki, úgy a mi emberünk "el van kötelezve".- A cipők megjöttek már?- Még nem, Monsieur.- Hogy próbáljunk jelmezeket cipők nélkül? Képtelenség!