Sztanyiszlavszkij, K.: Színészetika - Korszerű színház 70. (Budapest, 1964)

Az alkotómunka tudatos és tudattalan elemeiről

- 57 -Azt jelentl-e ez, hogy nem Ismerem el a művészi alkotómunkában az emberi képességek más, hatalmas elemeinek szerepét, hogy tagadom az intellektust /észt/ vagy az akaratot, hogy nem ismerem el jelentőségüket az alkotás folyamatában?

Nemcsak, hogy nem tagadom őket, hanem ellenkezőleg, egyenértékünek tartom őket az érzéssel. Még el sem tudom egymástól különíteni funkciójukat. Elválaszthatatlanok az érzéstől.

Mi késztetett hát arra, hogy előnyben részesítsem az utóbbit, nagyobb figyelmet szenteljek neki, mint segítőtársainak, s az érzés problémáinak szenteljem szinte a teljes tanítási időt? Erre is megvannak az okaim, mégpedig a következők:

1. Nem hiszem, hogy akadna olyan ember, aki őszintén /nem önző vagy más egyéni cél érdekében/ hinne abban, hogy szegényes színészi technikánk vagy a színészi alkotás kiagyalt elvei, módszerei versenyre kelhetnének a legnagyobb művésznek, a természetnek szerves, közvetlen, intuitív, ösztönös alkotómunkájával.

Ez az alkotómunka közvetlenül hat a nézők élő szervezetére, függetlenül nemzetiségüktől és koruktól.

Ellene vethetik, hogy az ilyen ösztönös alkotómunka, amelyet nem ellenőriz bl tudat, letérhet a helyes útról és ezért intellektuális vagy más útmutatásra szorul.

Ez ellen sem én, sem más nem tehetünk ellenvetést.

Felhozhatják, hogy a nem eléggé tehetséges,gyenge külső és lelki adottságú színészek ösztönös alkotómunkája bár igaz és meggyőző, de halvány lesz. Néhányan bizonygatni fogják, hogy az ilyen játékon javítani lehet kigondolt színészi fogásokkal, de én nem osztom ezt a véleményt és többre tartom a gyenge, de igaz alkotást a pontosabb, rafináltabb, de mesterkélt, kigondolt színészi játéknál.

Miért?