Sztanyiszlavszkij, K.: Színészetika - Korszerű színház 70. (Budapest, 1964)

Színészetika

- 33 -A jelmez és mindaz, amit szerencsésen használt fel szerepében, mindig ereklyéje marad a színésznek. A nagy hírű Martlnov mesélte, hogy ha véletlenül abban az utcai ruhában kellett játszania, amelyben a színházba jött, az öltözőben mindig levetette és akasztóra tette. Mikor azután, maszklrozás után, jelenésére kellett mennie, úgy vette fel a ruhát, hogy az már nem egyszerű utcai ruha volt, hanem annak a bizonyos személynek a jelmeze, akit alakított.

Ez a mozzanat már nem egyszerűen öltözködés. Ez a színész átváltozása, átlényegülése - ami rendkívül fontos lélektani momentum.

Az igazi színészt könnyű megiemerni arról, hogy kíméli és szereti a szerepéhez tartozó jelmezét, kellékeit.

De ugyanakkor azt is látjuk, hogy sok szinész, alighogy végzett szerepével, már a színpadon lehúzza magáról a parókát, olykor mindjárt el Is dobja, maszatos, festékes arccal megy az öltözőbe, jelmezének minden darabját szertedobálja. A szegény szabók és kellékesek az egész színházat összekeresik, hogy azután rendbehozhassák mindazt, amire elsősorban nem is nekik, hanem az Illető színésznek van szüksége. Bizony, szidják Is a szabók és kellékesek, mégpedig nem csak azért, mert szaporítja munkájukat, hanem azért is, mert gyakran ők maguk készítik a jelmezt és a kellékeket s jól Ismerik ezek jelentőségét művészi munkánkban.

Hasonló gondossággal és figyelemmel kell végeznie a színésznek a maszklrozást Is. Nem gépiesen, hanem pszichológiai eszközök Igénybevételével, beleélve magát a szerep leikébe. Tudnia kell, hogy az arc minden redőjének emberi szenvedések nyomát kell mutatnia. A színész gyakran gondosan öltözködik, ügyel a maszkjára Is, de amellett megfeledkezik a lélekről, pedig ez hasonlíthatatlanul fontosabb előkészületet Igényel a színészi alkotásban.

Mindennél fontosabb, hogy a színész, fellépése előtt, életrekeltse magában azt a bizonyos színpadi lelkiállapotot.