Harsányi Zsuzsa (szerk.): Amerikai díszletművészet - Korszerű színház 66-67. (Budapest, 1964)
II. Lee Simonson
- 25 -II. LEE SIMONSON A Lee Simonson munkásság« a Theatre Guild kísérleti színházzal asszoclálódlk, amelynek 1919-től egyik alapító tagja és díszlettervezője volt. Jones festői látásmódjával szemben ő az építészet oldaláról közelíti meg a díszletművészetet. Munkafolyamata az építész munkájára emlékeztet. Mint az építész, ő Is alaprajzokból indul ki, a talajtól felfelé dolgozik, s ahogyan az építész elsődleges szempontja, hogy célszerű, lakható környezetet teremtsen, ő is a díszlet környezetében lejátszódó cselekvést tartja elsősorban meghatározónak. Simonson művészi gyakorlatára legnagyobb hatással n. György meinlngenl herceg elmélete volt, amely szerint a mozgó színész és a színpadkép állandó kölcsönhatást gyakorol egymásra. A Mozgás és jelentés és a Cselekvésterv cimü itt közölt Írásaiban ennek a meinlngenl teóriának gyakorlati, módszertani hatását elemzi, A díszlettervező szerepe cimü kivonatos fejezetben pedig általános művészetelméletét fejti kl. A díszlet áttétele a színpadra cimü cikkében azokat a díszlettervezőket, elsősorban Cralget támadja, akiknek nagyszabású tervei a színpadon megvalósíthatatlanok voltak. Simonson nemcsak diszletmüvész, hanem egyben színházesztéta,iró, előadó és szinháztörténész Is. Müvei: The Stage is Set /Díszlet a színpadonvTart of a Life Time /Életemből/ 5- és a The Art of Scenic Design /A díszlettervezés művészete/ **• Legjelentősebb díszleteit az Aki a pofonokat kapja.^ /1922/, az üt Rómába*- /1927/, a Marco milliók * /1928/.~á 1. A Theatre Guild magánkezdeményezésü New York-1 művész színház. Az 1914-ben alakult Waslnghton Square Players színtársulatból szervezték 1919-ben. Célja a Broadway "üzleti", profltelosztó színházaival szemben, "nem üzleti" jellegű amerikai és külföldi darabok bemutatása volt. 2. New York 1932. 3. New York 1943. 4. New York 1950. 5. Tot, kto paluc8&.iet poscsocsnl /1915/. Leonyid Andrejev darabja. 6. The Road to Rome /1915/, Robert Sherwood vigjátéka. 7. Marco Millions /1927/. O'Neill darabja.