Harsányi Zsuzsa (szerk.): Amerikai díszletművészet - Korszerű színház 66-67. (Budapest, 1964)

Bevezetés

- h -tervezőt, és azt vallja, hogy mint ahogy a jó Koktélban elegyednek az alkatrészek, a színházban a árama, a díszlet és játék szétválaszthatatlan egységet alkotnak.

Ez az uj iskola esztétikai alapja. Tagjait az eltérő alkotói módokhoz, egyéni stílusokhoz és izmusokhoz való vonzódás ellenére is ez az elv tartja össze. Ebből érthetjük :.ieg azt is, hogy többen közülük nem maradtak meg a díszlettervezés területén belül, hanem a rendezéssel is megpróbál-. Koztak, mivel a díszlettervezői munkát a rendezéstől elválaszthatatlannak tartották. B. E.Jones és Norman Bel Geddes álcául számos darabot rendezett.

Az uj iskolában az első világháború óta négy generációs váltás történt. A tizes években feltűnt első generáció aa«yiai Robert Edmond Jones. Lee Simonson és Norman Bel léddés voltak. A második generáció a huszas években kezdett működni, tagjai közül Jo Mielzlner, Donald Penslager és 'Aordecai Gorelik a legkiválóbbak. A harmincas-negyvenes évek harmadik és negyedik generációjában Howard Bay,Oliver Smith. Frederick Fox, Horace Armlstead és Leo Kerz a legnevesebb művészek. Ennek a generációnak az életére esett a film és televízió "tömegmüvészeteinek" hirtelen és radikális térhódítása, így azután ők szinház, film és televízió közt osztják meg művészetüket.

Kötetünkben ezeknek a díszlettervezőknek művészetük esztétikájáról és módszereiről tett vallomásait, ars poeticáját közöljük. Közülük sokan szinházesztéták és Írók is. írásaik nyelve világos, nem csoda, hogy Orville K. Larson a Scene Design for Stag« and Screen /Díszlettervezés színpadra és filmre/ című antológiájához irt előszavában őket nevezi a "színház legérthetőbben szóló embereinek”.

A díszlettervezők Írásain kívül közöljük Alexander aakshy Ábrázoló vagy jelző színház? cimü vitacikkét is.