Akimov, N.: Színház és varázslat - Korszerű színház 65. (Budapest, 1964)

A díszlettervezés néhány kérdése

A képzeletazerüség tehát ebben az esetben nem öncélú szerepet töltött be, hanem a kifejező erő illuzórikus fokozásának eszköze volt.

A disz., áttervező következő funkciója, a néző előkészítése, különösen érdekel engem. Azt a véleményt osztom, amely szerint a nézőnek az előadás első pillanataiban meg kell kapnia azt a töltést, amely mintegy alaphangot ad, előkészíti az előadás alaptónusára. Azt a módszert, amely fokozatosan, adagolva vonja be a nézőt, nem érzem helyesnek. Az előadás ünnepi jelenség. Egy banketten mindenld. egyszerre ül le az asztalhoz. Mennyivel halványabb, hangulattalanabb volna a bankett, ha a meghívottak egyenként szállingóznának be, látnának az étkezéshez s külön-külön turkálnának az ételekben.

Úgy érzem, hogy az előbbiekben emlitett kezdő töltést sikerült megadnom az Ármány és szerelem előadásán, amikor Miller alakja váratlanul jelent meg a fénylő forgószinpadon. Megjelenése pillanatában minden mozgás megszűnt a nézőtéren. E munka példája lehet a legszélsőségesebb képzeletazerüség és az illuzinista-képszinpados stilus társulásának. Ha ma tervezném meg, valószinüleg a második vonást erositeném.

Az előadás kezdetének nem értelmi utón kell hatnia a néző hangulatára, ^zért itt a felelősség teljes mértékben a diszlettervező és a zeneszerző vállára nehezedik.- 84