Akimov, N.: Színház és varázslat - Korszerű színház 65. (Budapest, 1964)

A díszlettervezés néhány kérdése

rendezni olyan tárgyakkal, amelyek a azinéazek játékát szolgálják,de e tárgyak is a színpadi tér reális méreteit hangsúlyozzák és semmilyen körülmények között sem teremtik meg a szinpadtér kitágulásának illúzióját.

Ilyen esetekben a szinpad csak közvetve fejez ki valamit. A "térszinpados" díszlettervezőknek nincsen szükségük áoboz-szinpadra. Arra törekszenek, hogy kijussanak a nézőtérre - ez a törekvés legjobban Ohlopkov ragyogó Arisztokraták előadásában fejeződött ki.

Mindkét irányzat képzett díszlettervezői, természetesen, egyenlő mértékben elsajátították azokat az erényeket, amelyek ma már a tervezés ábécéi; tehát a szinpad térségét minden szempontból az előadás követelményei szerint töltik be, dokumentációs anyagokat használnak fel munkájukhoz, építészeti képzettségüknek is hasznát veszik.

Ezért sem a lakkozott furnér, sem a festett fa iránti előszeretet, sem az előadás gépesitési technikájának foka nem árulják el, nem határozzák meg, melyik tipushoz tartozik egy tervező. Ezek a kísérletek mindig zsákutcába viszik az osztályozás kedvelőit. Az ilyesfajta kritikai pas3ziánszban a "térszinpadosok" naturalista részletmegoldásai vagy a "képszinpadosok" képzeletszerü módszerei mindig reménytelenül megkeverik a kártyákat. Az egyedüli megbízható jel: a szinpadi térséghez való- 80 -