Akimov, N.: Színház és varázslat - Korszerű színház 65. (Budapest, 1964)

A rendezésről

lig elfelejtett,újból divatbajött és még felfedem zetlen azinházi módszerek száma százszorosán felülmúlja egy előadás követelményeit. Természetesen e gazdag lehetőségek felhasználásánál ügyelni kell a módszerek stílusbeli, műfaji és téma-szerinti felosztására. Előfordulhat, hogy egy uj, jó rendezői módszer,amely adottságaiban sokban megfelel a darabnak, amelyen dolgozunk, mégis rossz hatást vélt ki, mert műfajilag nem felel meg vagy formája összeütközik a tartalommal.

S még egy igen fontos körülmény, amelyet tekintetbe kell venni: a néző él, mégpedig nagy örömmel él a lehetőséggel, hogy maga is elképzelje, felvázolja, meghallja azt, ami a szinpadon nem hangzik el, nem történik meg. Tudjuk például, hogy egy-egy irodalmi alkotás színpadi változatánál milyen ellenvetéseket kapunk a legaktívabb nézőktől, akik másmilyennek képzelték el a hősöket.

A színháznak van egy igen izgató sajátossága.

Mindaz, amit a szerző elképzelt a darab megírásánál, a rendező a szinpadravitelnél és a színészek a próbákon, pusztán számtani összeggé egyesülhet az előadáson - a színészek tudják szerepüket, a darab érthető, mindenki, aki bókot akar mondani, arról beszél, hogy mennyit fáradtak az előadás létrehozásán a művészek, he történhet másként is. Megszülethet az a sajátos,visszaadhatatlan, izgató- 62