Akimov, N.: Színház és varázslat - Korszerű színház 65. (Budapest, 1964)

Színház, drámaíró, néző

emberek vivtak - nagy szerepet játszott a szürke, semmitmondó előadások elterjedésében. A szovjet színháznak joga van elfogadni azokat a miifajokat, amelyek megfelelnek neki és elvetni azokat, amelyek nem felelnek meg; a grand guignolt a maga szörnyűségeivel vagy az illetlen faroe-ot. De az elfogadott műfajoknak egyenlő jogokat kell biztosítani. Ez azonban nálunk nem történt meg. Nálunk a legnagyobb megbecsülésnek a tragédia műfaja örvend. igaz, hogy a szovjet drámaírók nem Írnak tragédiákat, s a klasszikusokkal sem akad nap mint nap dolgunk. A drámát már kevésbé becsülik, mint a tragédiát, de sokkal jobban, mint a vígjátékot. A vígjáték, amelyet a közönség szeret és szívesei látogat, nem szolid műfaj és a legjobb esetben vállveregetően kezelik. Pedig a műfajok kidolgozásának és egyenrangúságának kérdése azért is fontos, hogy kiszélesíthessük műsortervünk kereteit.

Gyakran esik szó arról, hogy kortársaink önmagukat akarják látni a színpadon. Ez igaz. De hogyan? Ezt a kérdést kell megfejteni, e helyes állítás lényegén kell elgondolkoznunk. Többet akarnak tudni önmagukról, mint amennyit eddig tudtak. Minden uj darabban életűk uj oldalainak magyarázatát keresik. Mondjuk, hogy egy szovjet polgár lakásában magnetofont szerelünk fel.Felveszünk mindent, amit egy estén beszéltek. Ez rendkívül hiteles lesz, de rendkívül érdektelen. Különösen

27 -