Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

VI. A hatalmas színház

Automedon keze szédítő sebességgel hajtotta győzelemről győzelemre - habár immár csak saját képzeletének (és a miénknek) amfiteátrumában. Tehát a lengyel szihházak csak kérkedjenek Wyspianski örökségének ápolásával - ez ugyanis nem igaz. A színházak mindig a legkisebb ellenállás vonalán haladva, egy-egy darabnak a rentabilitását kifacsarták, más darabok sike­rében nem biztak - és valamennyit kicsinyesen, mérsékelt megértéssel adták elő. A lengyel szinháztörténész számára valamikor teljesen érthetetlen lesz, hogy az a szinház nem használta ki a különleges és remek konjukturát, és nem adta elő mindazt, amit Wyspianski irt a számára, és ezenkívül* hogy nem adta kezébe legalább néhány hónapra a maga kormánykerekét. A lengyel színházaknak azonban meg­volt és meg is van a maguk saját külön számítása és a ma­guk saját külön cinizmusa. A nagy napnak, 1901. március 16-ánák, a Lakodalom Ősbemutatójának legendáját is némiképp revideálni kell. Krakkó őrjöngött ez után a premier után. Nyilván nemcsak azért, mert nagyon jól szórakoztatta az ismerős tények és személyek persziflázsa, hanem mindenekelőtt azért, mert ez a dráma teljes tartalmát tekintve időszerű volt, tele politikai és társadalmi célzásokkal. Ami pedig a legin­kább hatással volt a nézőkre - a forma tökéletes újdon­sága, a köznapi realizmus legride&ebb és legprózaibb lé­nyegének alig látható poetizálása, összevegyítése egy olyan fantasztikummal, mely látszólagos miszticizmusa el­lenére mélyen a drámai hősök lelki magatartásában gyöke­redzik és lélektanilag meg is indokolható. A darab hal­latlanul szép, csodálatosan muzsikáló és ismét csak a 20 mindennapiból megformált nyelvezete, a Chochol-ének * ------SÜ5--------­'MadárijesztŐ-szalmabábu; a darabban ennek a szó­zata idézi fel a szereplők gondolatvilágában élő árnyakat.- 90 -

Next

/
Thumbnails
Contents