Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

IV. A burzsoá színház csődje

I

adja át helyét. Mások megértik, hogy az osztályellentétek további kiéleződése a gazdasági válságot politikaivá fogja átalakítani, s ezek azt állitják, hogy csakis a tőkés rendszer felszámolása s a munkásosztálynak a termelés egész területén bekövetkező hatalomátvétele fogja megmenthetni a világot az egyébként elkerülhetetlen éhhaláltól.

Most azonban figyelmünket csak a szinházi válságra irányítva, könnyen megállapíthatjuk, melyek e válság alapvető tulajdonságai:

1. E válság legsúlyosabb és leginkább látható jele az, hogy a szinházak nézőközönségének soraiban csökkennek, sőt majdnem teljesen eltűnnek a széles néprétegek képviselői. A szinházi vállalkozók ezt a jelenséget szokásuk szerint a gazdasági dekonjunktúrával magyarázzák és remélik, hogy hamarosan el fog múlni. Néhány városban nemrég a szinházak vezetői még azt a véleményt hangoztatták, hogy a pénztár bevételei a hónap második felében azért csökkennek, a hónap első felében pedig azért emelkednek, mert a tisztviselők, hivatalnokok fizetésének folyósításától függenek. A szeptember azért rossz, mert akkor kezdődnek az iskolák, tehát a családokban nagyobbak a kiadások. Októberben meg kell venni a tüzelőt, novemberben pedig a téli öltözéket. A siralmas pénztári helyzeten a hagyományosan jó hónapokban - farsang és a nagyböjt felé - a szórakozási kedv felkeltésével, a könnyebb mulatságok népszerűsítésével próbáltak segiteni,de amikor már a báltermek és a dancingok is tátongtak az ürességtől, egyszerűen kijelentették, hogy hát az embereknek nincs pénzük. Majd megérkezett a tavasz, megnövekedtek a háztartási kiadások, és jött a nyári holtszezon - s végeredményben az egész évet meg lehet magyarázni, holott valójában maguk a szinházi vezetők juttatták ilyen állapotba a színházat.- 63 -