Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

II. A rendezőképzés

Gordon Craig e kifejezésével éltem nem egyszer, és ritkán értették meg, mit akarok. Ezért most helyénvalónak tartom, hogy egy kissé meg­magyarázzam ezt a fogalmat. A szinházmüvész nem szinész, nem díszlettervező, nem zenész, nem költő és nem építész, hanem a színházi mii megalkotója, a színház átérzésének sajátos tehetségével megáldott ember, akinek ihlete a színházi meglátásban és a szinpadi művészet olyan alakjainak megtestesítésében nyilvánul meg, amely alakokat éppen az ő alkotó akarata hoz létre. Közömbös, hogy milyen utón éri el ezt a célt, vajon engedelmes eszközévé teszi-e az egész színházi ap­parátust, vagy pedig az együttműködés útját választja-e, felvilágosítva a színház minden egyes tagját és fölhe­vítve alkotói készségüket addig a hőfokig, amelyet az al­kotás megkövetel. Ugyancsak közömbös - és ebben a kérdés­ben soha nem fogom elfogadni Craig álláspontját -, hogy vajon a szóban forgó művész egyesiti-e önmagában a szí­nészi, zeneszerzői, festői, költői és épitői tehetséget vagy pedig csak rendkívüli invencióval és ismeretanyaggal rendelkezik-e a színházművészetnek mindezen integráns területén. , 14 Mégsem elég, hogy valaki szeresse Karasinski, Marczewski1^* vagy legalább is Chopin zenéjét, hanem ma­gától értetődik, hogy a modern harmónia, ellenpont és kompozíció módszereit is ismerje. Mindenekelőtt modern zenei Ítélőképességre és Ízlésre van szükség, nem eléged­hetünk meg üres, elcsépelt közhelyek ismételgetésével. A modern színházművésznek nem szabad vállát vonnia néger varázslatok, kinai festészet, tátraalji üvegfes­tészet, Rousseau,16* Matisse, vagy Picasso kompozíciói---------------15---------------------­­/ 'Zygmunt Karasinski lengyel zeneszerző. 1^*Lucjan Marczewski (1879-1935) lengyel zeneszerző. 16*Henri Rousseau (1845-1910) francia festőművész, naivsággal, primitívséggel ért el hatást.- 33 -

Next

/
Thumbnails
Contents