Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)

V. A szóbeli ráhatás módjai

A szóbeli cselekvés művészete annál tökéletesebb, minél tartalmasabbak és világosabbak a szinész látomásai, minél jobban kimunkálja a mondatot és minél kötetlenebb a szóbeli ráhatás módszereinek megválasztásában. Ha a szinész ugyanazzal a mondattal, ugyanazokkal a szavakkal a tetszése szerinti cselekvést hajtja végre, ha bármilyen szöveghez a ráhatás valamennyi módját alkalmazni tudja, a szó és a mondat rabszolgájából a szó és a mondat urává lesz.

Mindez természetesen egyáltalában nem azt jelenti, hogy ha a szinész tökéletesen birtokában van a szóbeli cselekvés módszereinek, akkor már függetlenitheti magát a szerző szövegétől. A szinész művészete természeténél fogva a drámairodalomtól, tehát a szerző szövegétől függ (ezt a füg gést a következő fejezetekben vizsgáljuk majd meg), de nem a szerep egyes szavaitól vágj' mondataitól, (az ilyen függés a szolgai szövegjátszás), hanem a szerep egészétől, pontosabban a darab egészétől, eszmei és művészi tartalmától.

Ezért a szerep egy adott mondatánál alkalmazandó cselekvés módszerét nem az illető mondatban, hanem az alak cselekvéseinek logikájában kell keresnünk, ez pedig a szereplő szövegeinek és tetteinek összefüggéseiből és a darab egészének eseményeiből derül ki.

A szinész annál kötetlenebb az átfogó cselekvés, a fő feladat és a szövegmélye kiemelésében, minél kevésbé köti meg az a naiv elképzelés, hogy egy bizonyos mondattal - ha az ilyen meg ilyen szavakból áll - csakis egyfajta cselekvést lehet végrehajtani. Egy adott szóval és egy adott mondattal (bármi legyen is ez a szó vagy mondat) a szinész annyi és olyan cselekvést hajthat végre, ahány és amilyen cselekvést csak hitelesen, célszerűen véghez tud vinni. Minél több és minél sokrétűbb ilyen cselekvés van, annál magasabb szintű az illető szinész technikai bázisa, annál- 57 -