Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)

V. A szóbeli ráhatás módjai

meggyőzi (268. oldal) és megmagyarázza (279. oldal) stb. Igaz, ezek az igék nem mindig esnek egybe az egyszerű szó­beli cselekvések általunk ajánlott elnevezésével, adott esetben azonban elsősorban az elv a fontos - rámutatni a ráhatás módjára és annak fontossága, hogy minden esetben pontosan ezt a módot alkalmazzuk. Ami az elnevezéseket illeti, Sztanyiszlavszkij nem szakkifejezésekként, hanem szokásos mindennapi értelmükben használta őket. Ezért le­fordíthatjuk őket a szakkifejezések nyelvére, és akkor ki­derül, hogy a Sztanyiszlavszkij említette bonyolult módok mindegyikében eluralkodik egyik vagy másik egyszerű szóbe­li cselekvés. A szerep meghatározott hatású rajzának felépitése sokszínűségével, sokoldalúságával áll kapcsolatban. A szi­­nész, aki naivan azt tételezi fel, hogy a kimondott szavak értelme előre meghatározza a velük való cselekvés módját is, gyakran úgy mond el egy hosszú tirádát vagy folytat egy hossza párbeszédet, hogy mindvégig ugyanazt a módot alkalmazza, méghozzá rendszerint ennek szerkezetét sem határozta meg.Mindezek eredményeként elveszti aktivitását, egyhangúvá lesz és a nézőknek meg kell feszíteniük figyel­müket, hogy megérthessék, mit és miért mond. Az az ember, akinek valóban érdeke fűződik hozzá, hogy hasson partnere tudatára, sohasem alkalmazza sokáig a ráhatásnak egy és ugyanazon módját. Ha az egyik mód nem hozza meg számára a megfelelő eredményt, áttér a másikra, ha ez is eredményte­lennek mutatkozik, áttér a harmadikra, a negyedikre; csak miután már néhány uj módot is kipróbált, akkor tér csak vissza rendszerint az elsőhöz, hogy újra felhasználja. így mondjuk: az az ember, aki elvesztette az irattár­cáját, nem fogja azt állandóan ugyanabban a zsebében keres­gélni, hanem végigtapogatja az egyik zsebét, aztán a máso­dikat, aztán a harmadikat, aztán talán újra az elsőt, majd a harmadikat, az ötödiket, a másodikat stb. Ha az ember­nek ki kell nyitnia az ajtót és ez nem sikerül neki, de- 77

Next

/
Thumbnails
Contents