Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)

VII. Átlényegülés

Az átlényegülés "külső" eszközei önmagukban nem győzhetik meg tartósan sem az egyikről,sem a másikról a nézőt. A legjobb esetben csak kiegészíthetik és pontosabbá tehetik azokat az értesüléseket, amelyeket az étlényegülésnek a fenti kérdésekre válaszoló fő eszköze nyújt.

Ez az eszköz: az átélés.

Ha a szinész átéli a szerepet, akkor a nézőknek módjuk van követni a szereplő személy lelkének életét. Ha gyönyörködnek ebben a számukra érdekes dologban, és félnek elmulasztani a kifejlődő élmények bármilyen árnyalatát és bármilyen fordulatát (persze, ha ezek az élmények valóban érdekesek, tartalmasak, mélyek), a nézők akaratlanul és elkerülhetetlenül megfeledkeznek róla, hogy nem reális élet, hanem szinpad áll előttük;mint ahogy megfeledkeznek általában a szinház elkerülhetetlen feltételességeiről is.

Az átélésnek, mint az átlényegülés eszközének hatalmas erejéről meggyőződhetünk, ha az átlényegülés mestereit megfigyeljük az esztrád szinpadon vagy tanúi lehetünk tehetséges rendezői "előjátszásnak" a szinházi próbákon. Miközben a nézőt az alak átélésével gyönyörködteti, arra készteti, hogy feledkezzék meg a külső körülményekről, sőt még arról is, hogy a szinész külső adottságai néha valósággal kiáltó módon nem felelnek mes a megteremtendő alaknak.

Ahhoz azonban, hogy a nézőket az ábrázolandó személy átélésével gyönyörködtessük, arra kell őket késztetnünk, hogy higgyenek ezeknek az élményeknek a valódiságában. Hogyan érhetjük el ezt?

Sztanyiszlavszkij arra a következtetésre jutott, hosy a szinész akkor éri el ezt legnagyobb mértékben, ha nem ábrázolja az élményeket, amelyek a valóságban nincsenek meg benne, hanem 6 maga is hitelesen átéli a szerepet.- 123 -