Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)

VI. A hallgatás és a monológ

Hogy az ilyen monológban megtaláljuk a problémák, az érvek konfliktusát és harcát, a szavak kimondása elótt néhány pillanatra el kell gondolkodnunk a kérdésen: valóban ilyen jó? Valóban megtörtént, valóban lehetséges ez? Az ilyen ellenőrzés után a monológ szövege választ ad,esetleg a lehető legkategórikusabb választ a tudatban felmerült, de ki nem mondott kérdésre.Az ilyesfajta kérdések föltevése nemcsak a monológ kezdete előtt célszerű, hanem egyes mondatai között is. Es mindegyik esetben a kérdés föltevése értékelést és alkalmazkodást von maga után, természetesen minden konkrét esetben mást és mást.

Ezt az elvet azokban az esetekben is alkalmazhatjuk, amikor a monológ fájdalmat, kétségbeesést, reménytelenséget kifejező szövegből áll.Ilyenkor a szöveghez odaérthetjük a ki nem mondott kérdést: valóban nincs kiút? Vagy ismét az előbbi a kérdés: valóban megtörtént, valóban lehetséges ez?

Itt, mint minden monológban, újra csak megjelennek a kérdések és a válaszok, az elképzelések és az ellen-elképzelések, az elhatározások és a róluk való lemondás, az állítások és az állítások fejlődése stb. S az egyikről a másikra való átmenetnél mindig szünetekre, a mozgás megszüntetésére, a testhelyzet megváltoztatására, a súly változtatására, tetthez vagy gondolkodáshoz való alkalmazkodásra, a gondolatok tökéletesités 're és ismét újabb alkalmazkodásokra stb. van szükség.

Minél élesebb a felmerült képzetek és gondolatok ellentmondásossága, kontrasztossága (itt azokról a gondolatokról van szó, amelyek alapot adnak a cselekvés logikájának fejlődéséhez a monológban), annál kitapinthatóbban jutnak benne felszinre a koncentrált gondolkodás cselekvési logikájának általános sajátosságai, annál világosabban fejeződik ki a monológban e képzetek harca és egyik képzet győzelme a másik fölött, következésképpen annál világosabban és meggyőzőbben testesülnek meg a hős gondolatai, ér-106 -