Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)

IV. fejezet: A látomás megelevenítése

tatja át; ez a színész sajátos szakmai munkája. Sajátszerü és bonyolult munka ez, mert a szerep szövege különböző oldalakról vizsgálható és ettől függően különböző dolgok fedezhetők fel benne. A színpadi szerző életrajzának Írója, az irodalomtörténész, az irodalmi kritikus, a nyelvész, a költő - ki-ki azt láthatja meg a darab szövegében, ami őt különösen érdekli és figyelmen kivül hagyhatja azt, ami nem vonzza.

Ebben is feltétlenül megmutatkozik az emberek Pavlovkészitette besorolása a "tudósok" és a "művészek" tipusába. Az előbbieknél a második jelzőrendszer gátolja az első jelzőrendszert. Rendszerint hajlamosak a szöveget gondolatok, állapotok és érzések kifejtésének tekinteni, azok elvont szóbeli kifejezési formájában. Ha a szinész is ezt az álláspontot foglalja el, nem tudja szóbeli cselekvéssé átalakítani a kapott szöveget. Gyakran igy is történik, amikor a szinész valamilyen oknál fogva elvont, elméleti módon szemléli a szerep szövegét. A második ^ jelzőrendszer az ilyen esetben gátolja az elsőt. A szinész teoretikussá változik, minthogy pedig mégis csak el kell játszania a szerepet, nem marad más hátra, mint hogy eldeklamálja, "lereferálja" a szöveget...

A művészeket, ahogy Pavlov mondja, "a különös felépítésű embereket" az jellemzi, hogy második jelzőrendszerük nem szakad el az elsőtől. Az igazi szinész éppen azzal közelíti meg szakmai műdön a szerző szövegét, hogy a szövegben a cselekvő személy gondolatainak, eszéminek (bármilyen elvontak legyenek is azok) kifejezését egységben látja az illető céljaival, elképzeléseivel, művészi képmásaival, látomásaival .

A látomás a cselekvések logikájának belső, pszichikai oldaláról nézett láncolata. Az emlékezetben és a képzeletben felmerülő fogalmak egyfelől az ember előző cselekvéseiből következnek, másfelől további cselekedeteit diktálják. Ezért minden ember látomásainak tartalma és jellege- 187 -