Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)

IV. fejezet: A látomás megelevenítése

amely valami tökéletesen váratlan, izgalmas és rendkívül tanulságos következtetéshez vezet. Maga az epikus elbeszélés formája (külső oldalát te­kintve) lényegében abból áll, hogy minden pontot vagy vesz­­szővé, vagy pontosvesszővé alakítunk át és hangsúlyozottan plasztikusan emeljük ki őket, lélektani szüneteket tartunk a vesszőkkel helyettesített pontok után. Emellett minden következő mondatot (vagy minden következő szöveget) emel­tebb hangon mondunk ki. Ily módon ez a forma a beszédet mintegy magassági lépcsőfokonként épiti fel: minden egyes mondatot természetszerűleg tartalmának megfelelően dolgo­zunk ki, de figyelembe vesszük a hangmagasságnak egy alap­fokozatát; a mondat vesszővel, azaz a hang felemelésével végződik az utolsó szótagnál. Erre az uj magassági fokozat­ra épül rá ugyanilyen módon a következő mondat; ez megint a hang felemelésével, a következő fokozatra való áttéréssel végződik stb. Héhány megfelelő helyen történt emelés után (amelynek helyét az elbeszélés tartalma és az elbeszélő hangterjedel­me határozza meg) az alaphangnem néhány magassági fokozaton keresztül újra leszáll, majd imét fokozatosan és lépcső­zetesen emelkedik. Ez a hangvételi skála elvileg végtelen, mert értelmét az elbeszélő forma szabja meg. Gyakorlatilag persze mindig a kép valamilyen fő momentumához vezet, amjlynek kedvéért tulajdonképpen az egész elbeszélést folytatjuk s ennél a fő pontnál be is fejeződik. A legfőbb dolog megnevezése és az elbeszélés befejezése mindig bizonyos mértékben várat­lan, az elbeszélés tehetetlenségi nyomatékának megsértése. Annál inkább kiugrik aztán az előzetes események hátteré­ből. Ennek a formának alkalmazása lényegében azt a képessé­get jelenti, hogy egyidejűleg tudjuk továbbvinni és el is húzni az elbeszélést úgy, hogy közben egy pillanatra sem engedjük csökkenni az érdeklődést és egész idő alatt izga­- 183 -

Next

/
Thumbnails
Contents