Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)

IV. fejezet: A látomás megelevenítése

Ennek a formának jellegzetes vonása a hang egyenletes emelkedése (olykor leeresztése, amiről később lesz szó) a sor minden uj tagjánál, vagyis minden vessző után.

Rövid felsorolásban a hang magasságának fokozatos változása nem kiván sem különleges számitást, sem különös mesterségbeli tudást. Ha azonban a felsorolás hosszú, mint

mondjuk a Démon esküjében vagy Aesopus fentebb említett be\

széleiben, a számítás és a különleges tudás teljességgel nélkülözhetetlen.

A próbák gyakorlatában (de még az előadásokon is) gyakran leáll a cselekmény és a hős gondolata kifejezetien marad azért, mert a szinész hangja ugyanazon a magassági fokon reked meg,ott, ahol a cselekvés (adott esetben a felsorolás) logikája a hang lépcsőzetes felfelé vagy lefelé irányuló mozgását követelné meg. Még az is előfordul, hogy a szinész látja ugyan a felsorolandó sor minden egyes tárgyát - de mindegyiket külön-külön; egységesitésükhöz és a cselekmény előrelenditéséhez elég lehet, ha a hang felfelé (vagy lefelé) irányuló lépcsősorába illesztjük be őket.

Összevetés és szembeállitás. Ez a megrajzolandó kép tárgyai elhelyezésének második és harmadik tipusát képviselő két hangvételi forma: egymástól eltérő, többé-kevésbé egyenlő jelentőségű tárgyak sora (2)} kontrasztos csoportosítása (3).

A második tipus és ennek megfelelően az összevetés lényegében átmeneti tipus az első és a harmadik, a felsorolás és a szembeállitás között. Ezért mielőtt áttérnénk az összevetésre, helyes ha először a szembeállitást vizsgáljuk meg.

Mint magából a szóból is kiviláglik, arról van szó, hogy a megrajzolandó kép körébe tartozó tárgyakat azért iktatjuk bele a képbe, hogy kontrasztjukkal árnyalják egymást .

így Hamlet a színészekkel való beszélgetés utáni monológjában szembeállítja a színészek érzelmi fűtöttségét- 174 -