Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)

I. fejezet: Sztanyiszlavszkij rendszere, mint tudomány

Tehát a legközepesebb képesség (a megjelenési formája alapján kialakult általános vélemény szerint) tehetséggé fejlődhet és a legigéretesehh tehetség (ugyancsak általános vélemény szerint) elkallódhat, de még ragyogóbb és gazdagabb is lehet. Ez nagy mértékben attól függ, hogyan alkalmazzák a gyakorlatban.

Pavlov ezt irta: "Jó módszerrel még a nem túl tehetséges ember is sokat elérhet. Rossz módszerrel viszont még a lángeszű ember is hiábavaló munkát végez".10*

Ezért, ha a tehetséget nem rejtélyes, "önmagában való dolognak" s nem valami rejtett és semmiben meg nem nyilatkozó lehetőségnek tekintjük, hanem a gyakorlatban lelepleződő. megnyilatkozó képességnek, akkor a tehetség fogalmába belevesszük a munkaképességet és az akaratot is. Ezért SztanyiszlaV8zkij a tehetséget, mint "az ember sok alkotó képességének szerencsés kombinációját" határozta meg "egyesülve az alkotó akarattal".

Ezek szerint végső soron Sztanyiszlavszkij rendszere neme sale a színészi alkotás tudománya általában, hanem specifikusan annak a tudománya, hogyan lehet objektiv törvényekre támaszkodva növelni, fejleszteni, gazdagítani a meglévő színészi képességeket, a meglevő tehetséget. Ez a rendszer annak sajátos módszere, hogyan lehet emelni a színész művészetében minden adottság "hasznos működésének tényezőjét". Vagy hogy egészen durván fogalmazzuk meg a dolgokat, ha önnek van képessége a színészi művészethez, akkor a rendszer hozzásegíti, hogy ezt a képességet tökéletesen realizálja: akkor holnap több ilyen képessége lesz, mint tegnap volt, és ennek a perspektívának gyakorlatilag nincs határa. Ha viszont ugyanilyen képességek birtokában nem veszi figyelembe a rendszert, azt kockáztatja, hogy képességeit nem tudja teljesen realizálni, és akkor holnap keve-10. Pavlov összes Miivei, 2. kiadás, V. k. 1952. 26. o. (oroszul)- 14 -