Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)

III. fejezet. A cselekvés természete és logikája

Az alkalmazkodás izommozgósitásának természete saját testünk súlyának érzékelésével (természetesen alig tudatos érzékelésével) kapcsolatos.

Amikor az ember cselekszik, testét fel kell használnia, amelynek bizonyos súlya van. A fiatal, erős, egészséges ember nem veszi észre teste és egyes testrészei súlyát, nem érzi azokat az erőfeszítéseket sem, amelyek ahhoz szükségesek, hogy felálltunk, fejünket elfordítsuk, felemeljük, kezünket megmozditsuk, egész testünkkel elforduljunk stb. Ugyanez az ember nagy kimerültség esetén vagy súlyos betegség után már sokkal kevésbé bőkezűen fecsérli erejét. Rozzant, beteg, görnyedt öregember számára saját testének súlya szinte elviselhetetlenné válhat. Természetesen nem gondol keze vagy lába súlyára, de érzi, hogy minden mozdulat erőfeszítést kiván tőle.

Ha valakiben kevés az erő, az illető óvatossá és előrelátóvá lesz mozdulataiban: kerüli a felesleges mozgást, az éles fordulatokat, a bizonytalan testhelyzeteket, a széles taglejréseket. Ezért azt a cselekvést; amelyet az erős ember bátor, széles, könnyed mozdulatokkal végez el,a gyenge, öreg, beteg ember óvatosan,erejét kiméivé hajtja végre.

Ily módon a test súlya az ember erejéhez viszonyítva keiül számításba. Valamennyi ember két véglet közé sorolható be, az egyik végpont a legerősebb, a legegészségesebb és legfiatalabb ember, a másik pedig a leggyengébb, a legbetegebb és legöregebb. Ilyen viszonylatban alapvető fontosságú az ember öntudata, lelkiállapota, beleértve minden egyes adott pillanatra vonatkozó lelkiállapotát.

Néha öreg, nehézkes és beteg ember is váratlanul meréjzen határozottan és könnyedén cselekszik (tehát mozog is); néha fiatal, erős és egészséges ember is botladozik, óvatosan, nehézkesen és félénken mozog; néha virgonc, könnyed és aktiv ember is egy pillanatra lekókad, a kókadt ember pedig felélénkül.

9.- 129 -