Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)
III. fejezet. A cselekvés természete és logikája
Sztanyiszlavszkij nagy jelentőséget tulajdonított e gyakorlatoknak, amelyekben mintegy csiraként benne rejlik a hivatásos színész technikájának lényege: azt a képességet fejleszti ki a színészben, hogy a cselekvések logikáját az objektiv adatok és a képzelet aktiv munkája segítségével építse fel. Még bonyolultabb képet nyújtanak a második csoporthoz tartozó alkalmazkodások, amelyek célja, hogy élő emberre, pertnerünkre gyakoroljunk hatást. Az alkalmazkodás jellegét mindig a ráhatás tárgyának sajátságai határozzák meg. Az embernek mint ilyen tárgynak azonban mindig rá és csakis rá jellemző esze, vérmérséklete, akarata, tapasztalata stb. vaui. Szék a tulajdonságok rendkívül bonyolultak és nem lehet őket sem pontosan meghatározni, sem objektive felmérni. Ezért amikor élő emberre akarunk hatást gyakorolni és ehhez alkalmazkodunk, az illető tulajdonságairól és sajátságairól alkotott szubjektív képzeteinkből kell kiindulnunk (persze az ilyen szubjektív elképzelések objektive meglehetősen helyesek lehetnek). Itt a főszerepet a partnertől való függésünk vagy függetlenségünk érzése és a cselekvőnek a maga és partnere közti erőviszonyokról alkotott elképzelése játssza. Például .logom van követelni, partneremnek engedelmeskednie kell; erősebb vagyok nála; nagyobb szüksége van rám, mint nekem őrá. Vagy: nincs jogom követelni, joga és lehetősége van rá, hogy nemet mondjon nekem; erősebb nálam; nincs rám szüksége, holott nekem nagy szükségem van rá. Az első esetben egészen mások az alkalmazkodások, mint a másodikban. A valóságban ez a legvilágosabban munkatársak kölcsönös kapcsolataiban mutatkozik meg. Ha például egy tiszt egy katonára akar hatni, nem olyan lesz az alkalmazkodása, mint amikor egy magasabb rangú tisztre vagy éppen közvetlen parancsnokára akar hatni. Az ügyelő nem Ugyanúgy alkalmazkodik, amikor a színház egy uj dolgozójára akar hatni, mint. amikor a főrendezőre, vagy a színház igazgatójára igyekszik hatást gyakorolni.- 116