Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)

III. fejezet. A cselekvés természete és logikája

-tíz természetesen nem azt jelenti, hogy minden értékelés után mindig alkalmazkodás és minden alkalmazkodás után mindig ráhatás következik.

Hogy gyakorlatilag és tudatosan ("szakértőén") használhassuk fel a viselkedés logikai láncszemei egymásra következő sorrendjének ezt a pőre absztrakt sémáját, mindegyik láncszem természetét alaposain ismerni kell. Minthogy bennünket mint cselekvések, azaz mint pszichofizikai és célszerű folyamat érdekelnek, természetüket is két oldalról kell szemügyre vennünk: lelki oldaláról és testi, izomzati oldaláról, természetesen úgy, hogy a kettőt nem szakítjuk el egymástól.

Lelki oldaláról nézve az értékelés kapcsolat teremtés tudatunkban érdekeink (általános célunk) és a külső, objektiv jelenség között. Az értékelés aktusa során az általános szubjektív cél konkretizálódik és objektiv tárgyi tartalom különálló céljává változik.

Külső, testi oldaláról az értékelés többé-kevésbé hosszú és többé-kevésbé teljes mozdulatlanságot jelent. Amiga cél nem konkretizálódott (amig csak konkretizálódik). az izommozgásokat nem rendelhetjük alá célszerűen. Minthogy pedig az izommozgások mindig célra irányulnak, az értékelés momentuma alatt az a tendenciájuk, hogy szüneteljenek. Az értékelés azonban mindig valamiféle cselekvés után következik, ezért az értékelés bizonyos mozgásokat követelhet meg, amelyek véget vetnek az előző cselekvésnek, esetleg tisztán reflektorikus természetű mozgásokról lehet szó, mint amilyenek a Pavlcv-féle tájékozódó reflex mozgásai. Ilyenkor a mozdulatlanság csak ezek után a mozgások után következik be, hogy aztán alkalmazkodásba menjen át.

így például, ha olvasunk vagy Írunk és váratlanul szól hozzánk valaki vagy valami fontosat közölnek velünk, az uj körülmény értékeléséhez nyilván abbahagyjuk az olvasást vagy az Írást, felemeljük fejünket, arcunkat vagy egész testünket az illető felé fordítjuk. Mindezt egyetlen szakadatlan- 108 -