Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)

III. fejezet. A cselekvés természete és logikája

gikusak, bármilyenek legyenek is a cselekvéseket végrehajtó színész szándékai, eszmei törekvései és esztétikai ideáljai.

A próbák gyakorlatában rendszeresen előfordul, hogy a színész magában keresi az alakot (leggyakrabban azért, mert hibásan értelmezi Sztanyiszlavszkij útmutatását: "önmagunkból kiindulni"). Ez megfosztja annak lehetőségétől, hogy érzékelje, mi veszi körül a darabban és a színpadon, következésképpen nem is cselekedhet az alak logikájának megfelelően.

Ha azonban cselekedeteit nem diktálja megfelelő szubjektív cél, akkor nem mehetnek végbe, nem lehetnek logikusak, bármilyen állhatatosan igyekezzék is a színész reagálni a külső ingerekre; e külső ingerek nem kötelezik őt semmire. Ha pedig a cselekvés "nem mehetett végbe", nem lehet sem tartalmas, sem művészi.

Ilyesfajta példát is tetszés szerinti számban hozhatunk fel. A színésztől kapcsolatteremtést kivánnak, hát meresztgeti szemét partnerjára ("hogy belefájul a szemhéja" - ahogy Gyikij mondta), abban a feltevésben, hogy ez a kontaktusteremtés. Az ilyen kapcsolatteremtés azonban nem ér egy ütet taplót sem. Mert kapcsolatot csak valaminek alapján, valamivel lehet teremteni; hogy befogadhassuk a környezetet, valamiféle álláspontot kell elfoglalni; hogy értékelhessük a történteket, saját'álláspontunknak, saját érdekünknek kell lennie. Ha ez nincs, nem lehet cselekvés sem; amilyen az álláspont és az érdek, olyan a cselekvés.

Ha a színész cselekvései lélektanilag motiváltak és külső ingerekre válaszolnak, lényegében ebben az esetben ie tartalmatlanok maradhatnak, ha bennük az embernek csak véletlenszerű, futó érdekei fejeződnek ki, de nem tárul fel általuk az emberi lélek élete e kifejezés teljes jelentőségében, mint az ember lényege.

Számtalanszor előfordul, hogy a színészek a színpadon rendkívül meggyőzően, logikusan cigarettáznak, esznek, öl- 100 -