Piscator, Erwin: A politikai színház - Korszerű színház 56-57. (Budapest, 1963)

A Piscator Színpad megszületése

rabot, bajtársias vitákban megegyezésre jut a szinpadraállitáa tendenciáját illetően, kiválasztja magának a megfelelő rendezőt, maga határozza meg a szereposztást, majd nekikezd a munkának. Ennek a munkának a végső eredménye - a kész előadás - nem fontosabb, mint maga a heteken át tartó előmunkálat, amely alatt elméleti vitákban és a színdarab, a színész, a technikai felszerelés anyagával való kísérletezés közben szilárd és egységes szándék alakulhat ki.

A stúdióban a drámaíró bensőségesebb viszonyba kerül magával a színpaddal, észreveszi színdarabjának gyengéit és előnyeit, minthogy az előadás realitásával veti össze. A rendező felismeri, hogyan hatnak törekvései a színpadon, a kísérletbe bevont színész felszabadul. Mig a normális színházi üzemben egy színdarab színpadi megvalósítását lényegesen befolyásolja a határidő,amikorra be kell fejezni, tehát ott kezdettől fogva bizonyos fokig "tisztázatban* kell dolgozni, addig a stúdióban a darab csaknem tetszés szerinti ideig próbálható, át- és újraalakítható. Éppen ezért a stúdióban előadásra kerülő színdarabokat meghatározott szempontok szerint választják ki. Hészben olyan művek ezek, amelyeknek drámád erejét előbb ki kell próbálni. Problémáját, formáját vagy kifejezésmódját tekintve lehet a dráma vagy a vígjáték lényeges mű, de még nem olyan érett, nem olyan kerek alkotás, hogy az esti műsorban kerüljön előadásra. Ilyen esetben a stúdió lehetőséget nyújt a szerzőnek, hogy művét alaposan átvizsgálja és megfelelően átdolgozza. Itt a fő hangsúly az irodalmi kísérleten nyugszik,egy másik esetben viszont az a feladat, hogy a lélekben színházunkhoz és világszemléletünkhöz tartozó drámaírót belső szemléletességhez éB önmaga megértéséhez segítsük,hogy egy elvileg téves darabon mutassuk be neki azt az utat, amelyen saját rendeltetése szerint járnia kell és amelyet esetleg éppen ebben a

82