Piscator, Erwin: A politikai színház - Korszerű színház 56-57. (Budapest, 1963)
A mesterség
mitható, minden szervesen helyezkedik el. így számomra, aki művem tendenciájának összhatását tekintem, a színész is mindenekelőtt csak egy funkció, éppen ágy, mint a fény, a szin, a zene, az épitmény, a szöveg. Jobban vagy rosszabbul teljesiti ezt a funkciót, mindig tehetsége foka szerint. Az ő kedvéért semmi esetre sem változtatom meg a színház célját. Megengedem, hogy a színész egyénisége olyan önálló értéket képvisel, amelynek semmi köze az önmagában vett funkcióhoz. Sajátos esztétikai elem. Ahol ez az önálló érték mint esztétikai varázseszköz, csak önmagáért lép fel, nem használhatjuk /épp oly kevéssé, mint egy nagyon szép rokokó Íróasztalt a tárgyilagos lakásberendezésben/. Nem arról van szó, hogy a színész, színészi képességeiből kiindulva, egyénileg-emberileg emelkedjék, hanem arról, hogy emberi tulajdonságainak átadása a művészi-politikai funkció szempontjának megfelelően következzék be. Jó színészekkel jó színházat játszani - magától értetődik. Minden, a szükséges tehetséggel rendelkező embernek értenie kell ehhez, mert ha nem, akkor el se kezdje. De - és ez az a döntő tényező, amelyet mint "szakember" figyeltem meg - a funkcióját tudatosan végrehajtó színész együtt nő a funkciójával, tőle kapja meg stílusát. Nincs szüksége többé a véletlen ötletekre, sem a tülzó cikornyákra - csak /magasabb értelemben vett naivitással/ saját lelki és testi lényegét kell alakítania ahhoz, hogy hatást érjen el. Furcsának tartom, hogy a sajtó a Yetélytársak^* rendezésénél /Theater in der Königgrätzer Strasse, 1929. március/ fedezi fel először bennem a "szinészrendezőt". Valójában mindig szlnészrendezö voltam, ha egészen más értelemben is, ha nem is a 44 6. Maxwell Anderson /1888-1960/ haladó amerikai drámairó miivé,eredeti cime: What Price Glory? /1924/
