Piscator, Erwin: A politikai színház - Korszerű színház 56-57. (Budapest, 1963)

A dokumentum-dráma

Az előadás estéjén ezrek töltötték meg a Grosses Schauspielhaus nézőterét.Minden rendelkezésre álló helyet elfoglaltak, minden lépcső, folyosó, bejárat zsúfolásig megtelt. Ez a tömeg már eleve fellelkesült attól, hogy színházban lehet. Hallatlan feltárulkozás a színházzal szemben, ez csak a proletariátusban található meg.

A belső készenlét csakhamar igazi aktivitássá fokozódott: a tömeg átvette a rendezést. Mindazok, akik a színházat megtöltötték, zömben aktivan átélték az ábrázolt korszakot, valóban az ő sorsuk, a saját tragédiájuk játszódott le a szemük előtt. A színház valósággá vált számukra és pillanatok alatt megszűnt a külön színpad és külön nézőtér, az egész színház egye tien nagy gyűlésterémmé, egyetlen nagy csatatérré, egyetlen nagy tüntetéssé változott. Ez az egyesülés végérvényesen bebizonyította ezen az estén a politikai színház agitációs erejét.

Az az átütő hatás, amelyet a film alkalmazása keltett,minden elméleti fejtegetésnél jobban bebizonyította, hogy nem csak ott alkalmaztuk helyesen, ahol a politikai és társadalmi összefüggések szemléltetéséről volt szó,tehát a tartalomra vonatkoztatva, hanem, magasabb értelemben, a formára vonatkoztatva íb helyes volt az alkalmazása. Megismétlődött a Zászlók esetében nyert tapasztalat. A film és a színpadi jelenet váltakozása eredményezte meglepetés momentuma már önmagában is hatásos volt. De még erősebbnek bizonyult az a drámai feszültség, amelyet a film és a színpadi jelenet egymástól kapott. A kölcsönhatás fokozta a feszültséget és ezáltal, bizonyos pontokon, a cselekmény olyan furiózója következett be, amilyet színházban csak ritkán éltem át. Amikor például a szociáldemokratáknak a háborús kölcsön fölötti szavazása után /színpadi jelenet/ egy rohamtámadást és az első halottakat bemutató film következett, ezzel nemcsak

37

3* A politikai színház