Piscator, Erwin: A politikai színház - Korszerű színház 56-57. (Budapest, 1963)
Az eipikus szatíra
110 Erre a szerepre, ahogy mi láttuk, Kémetországban kizárólag Max Pallenberg Jött számításba. Ezt a szereposztást, éppen politikailag baráti részről, gyakran vetették a szememre,azzal az indokolással,hogy sztárt neveltünk a színházunknál.Nem tudom, mit értsek ez alatt. Én csak a tehetséges színész fogalmát ismerem vagy a tehetségtelenét. Egy szerep kiosztásánál osak az a szempont játszhat közre, teljesen betölti-e a szerepet az alakot megtestesíts ember. Hogy kezdő-e vagy sztár, az tökéletesen mindegy. Gyakran sztár. Miért ne használhatnánk fel egy tehetséget a magunk számára, még ha a gazdasági viszonyok "sztárt" is csináltak belőle. Hiszen az ilyesmi csak akkor Jogosít támadásra, ha az ilyen színészt a saját kedvéért léptetjük fel, vagyis, ha a szerepet az ő személyére Írják, és ennek aztán alávetnek minden egyebet : értelmezést, darabot, előadást, rendezést stb. Itt azonban éppen ellenkező eset állt fenn. Nem Pallenberg miatt játszottuk a Svejket, nem az ő számára teremtettünk szerepet, hanem a szerep és a színdarab értelme követelte meg Pallenberget. Csak igy állítható fel a követelménys a legnagyobb hatást a legjobb, azaz a leghelyesebb szereposztással. Különösen, ha - mint a mi esetünkben - politikai hatást akarunk elérni. Pallenberg, aki valóban ideális Svejk volt, csodálatra méltóan illeszkedett bele a ezindarab színpadi és technikai adottságaiba és az együttesbe. Nálunk tehát ebben a tekintetben sem volt egyáltalán a megszokott értelemben vett "sztár". Nagy belső erőfeszítésre volt szüksége neki, aki a döntő tanítást Reinhardt iskolájában kapta, hogy erre az áj, matematikaszerű szinjátékra alkalmas legyen. Ezt az átállást bámulatra méltó könnyedséggel és rugalmassággal hajtotta végre és szinészlleg olyan alakot formált, amely, túlzás nélkül, a színháztörténet halhatatlan alakjai közé számítható.
