Piscator, Erwin: A politikai színház - Korszerű színház 56-57. (Budapest, 1963)

Az eipikus szatíra

gát. A gyárral történt első megbeszélések alkalmával ezt a legszigorúbban meg is Ígérték. Amikor a Theater am Nollendorferpletzban először hallottuk működni a szalagokat - 1928. Január 8-án történt -, teljes erővel dolgozó gőzmalom benyomását keltették. A szalagok kattogtak, fújtak, dobogtak, hogy az egész épület remegett belé.A legnagyobb hangerővel is alig lehetett keresztülhatolni a zajon.Párbeszédre gondolni sem lehetett ezen a vágtató szörnyetegen. TJgy emlékszem, lerogytunk a földszinti székekre éa kétségbeesetten nevettünk. 12 nappal voltunk a bemutató előtt. A technikusok erősitgették ugyan, hogy csökkentik a zajt, de a megígért zajtalanságról már szó sem volt többé. Hosszadalmas folyamat fenyegetett bennünket, az előadás kétségesnek látszott. Mint minden alkalommal, most is azt láttam, hogy elgondolásom osak töredékében valósítható meg. Ez alkalommal a helyzet még súlyosabbnak látszott, mert Pallenberg, Jóllehet rendkívül Jóakaratú, áldozatkész munkatársunk volt, de igen érzékeny színész lévén, természetesen idegesítette a szokatlan gépezet, különösen ha az még csak nem is működött. Fáradságos munka kezdődött. Amikor nem próbáltam a színpadon, minden pillanatot a szalagok kijavításával töltöttünk. Roppant mennyiségű grafittal, szappannal és kenőolajjal, a színpadi padozat aláducolásával, új csapágyak beépítésével, a láncszemek filccel történő bevonásával és az egész szalag aláfilcezésével végül is sikerült elérnünk, hogy a zaj lecsökkent és nem nyelte el teljesen a szöveget.Ennek ellenére a színészeknek, hogy áthatoljanak ezen a zajon, még mindig erŐBen emelt hangon kellett beszélniük.

A többi színpadi építmény roppant egyszerű volt. Az egész színpadon a két futószalagon kívül nem volt más, csak két, egymás mögé állított vászonkeret és befejezésként egy nagy vászonfelület. A kellékek részben nyitott színpadnál futószalagokon utaztak be,részben húzókon lóg-105