Piscator, Erwin: A politikai színház - Korszerű színház 56-57. (Budapest, 1963)

Az eipikus szatíra

kérdésekre, Piscator a filmmel válaszol, csak azzal a különbséggel, hogy most trükkfilm alakjában. Ahol Hasek - főképpen a fejezetei elején - közvetlen és elvi véleményeket mond a témával kapcsolatban, oda Piscator elhelyezte George Grosz megfilmesített rajzait. Ilyen módon a Svejkkel szembeni ellenerők hatékony sűrítését érte el.

/Hadd jegyezzük meg ezen a helyen: Piscator egy ideig azt a gondolatot forgatta a fejében, hogy Svejket mint egyedüli élő alakot viszi a színpadra és minden ellenfelét osak rajzban jeleníti meg./

Svejk partnereit ezzel szemben, amennyiben nem voltak cselekményhordozó elemek, bábák vagy marionettek alakjában testesítettük meg. Ezen a téren, eredendően, messzemenően árnyaltabb besorolást terveztünk, az alakok különféle osztályideológiájának megfelelően.

A színpadi megformálás és a szinpadi eszközök meghatározása után a dramaturgiának csak az volt a dolga, hogy a regényt, amelynek elolvasásához legkevesebb 24 óra szükségéé, fő vonalaiban két és fél órára szorítsa össze, anélkül, hogy ezzel megváltoztatná sajátos stílusát. /Sajnos nem lehet a Svejket öt eBtére elosztani, ahogy Piscator egyszer javasolta./ Az eredeti részeket erősen le kellett rövidíteni és össze kellett tömöríteni, helyenként teljesen átcsoportosítani is, hogy egyáltalán játszani lehessen őket.Ezzel szemben szigorúan ügyeltek arra, hogy kizárólag Hasek szövegét használják fel.

Rendkívüli és valójában nem maradéktalanul megoldott nehézséget jelentett a befejezés. Hasek a kézirata fölött halt meg és nem is sejttette műve lehetséges végét. Minden önkényes befejezés erőszakoltnak tűnt, minden természetes befejezés szinpadi-103