Dürrenmatt, Friedrich: Színházi problémák - Korszerű színház 55. (Budapest, 1963)

zai vagy versea drámákat kell-e Írni.Az én válaszom csupán abban áll,hogy prózában irok, anélkül, hogy a kérdést el akarnám dönteni. Végtére is az embernek kell valamilyen utat választania, és miért kell az egyik útnak okvetlenül rosszabbnak lennie a másiknál? Mármost ami komédia-felfogásomat illeti, úgy azt hiszem,itt is fontosabbak a személyes inditékok, mint az általánosak,amelyeket még ráadásul meg is lehetne cáfolni. Miféle logikát nem lehetne megcáfolni művészeti dolgokban? A művészetről az ember akkor beszél a legjobban, ha a saját művészetéről beszél. Az a művészet, amelyet az ember választ, egyaránt kifejezése annak a szabadságnak, amely nélkül nem létezhet művészet és annak a szükségszerűségnek,amely nélkül művészet ugyancsak nem létezhet.A művész mindig a világot és önmagát ábrázolja. Ha egyszer a filozófia azt tanítja, hogy a különöst' az általánosból kell levezetni, úgy én nem építhetek többé drámát Schiller módjára, aki az általánosból indul ki,ha egyszer kételkedem abban, hogy az általánosból kiindulva valaha is el lehet érni á különöst. Kétkedésem azonban az enyém és nem jellemez például egy katolikust, aki a drámairásban senki más által nem birtokolt lehetőségékkel rendelkezik; ezt el kell ismerni akkor is, ha előtte - amennyiben önmagát komolyan veszi - zárva maradnak olyan lehetőségek, amelyekkel különben mindenki más rendelkezik; ennek a tételnek a veszélyessége csupán abban áll, hogy mindig vannak művészek, akik e tétel kedvéért túlzásokba esnek,amely sajátos vétekhez ráadásul még az a balszerenose is járul, hogy semmi értelme nincs. Azok a nehézségek, amelyekkel a drámairás művészetében egy protestánsnak kell megküzdenie - nem mások, mint saját hitének nehézségei. Éppen ezért az én utamhoz hozzátartozik az, hogy bizalmatlan legyek azzal szemben, amit a dráma szerkezetének neveznek és az is,hogy ezt a szerkezetet a különös, az ötletek felől próbáljam megközelíteni, nem pedig az általános, a terv felől. Számomra kényszerítő szükséglet,hogy a vakvilágba Írjak bele,- 47