Dürrenmatt, Friedrich: Színházi problémák - Korszerű színház 55. (Budapest, 1963)

Az antik tragédiában és Shakespeare-nél a hős a legmagasabb társadalmi osztályhoz, a nemességhez tartozik. A közönség olyan hőst lát szenvedni,cselekedni vagy őrjöngeni, aki nálánál magasabb társadalmi helyzetben van. Ez pedig minden közönség számára még ma is igen szórakoztató.

Mikor aztán Lessing és Schiller bevezeti a polgári szomorujátékot, akkor a közönség már saját magát látja szenvedő hősként a színpadon. Aztán még tovább mentek Bücher Wovzee k.ie már egyszerű proletár, aki társadalmi szempontból alacsonyabb szintet képviselt, mint az átlagos ezinházlátogató. S a cél éppen az volt,hogy a közönség ebben az extrém létformában, ebben az utolsó, legszánalmasabb alakzatban is az embert, önmagát lássa.

Végül meg kell említenünk Pirandellót, aki - amenynyire én látom - elsőként fosztotta meg anyagszerüaégétől a hőst, a színpadon álló alakot; áttetszővé tette,épp úgy, mint, mondjuk, Wilder a drámai helyszint. A közönség ezekben a sémákban saját széttörtségével, önmaga pszichoanalízisével találkozik, a színpad pedig belső térré, a világ belső terévé változik.

Mármost a szinház régebben sem csapán királyokról és hadvezérekről szólt, a komédiának kezdettől fogva hősei közé tartozott a paraszt, a koldus, a polgár, de éppen ez az: a komédiának. Shakespeare-nél sehol sem lép fel egy komikus király; kora ábrázolhatott uralkodókat vérszomjas szörnyetegként, ámde bolondként soha. Komikusok nála az udvari tányérnyalók, a kézművesek, a munkások. Eszerint a tragikus hős fejlődésében a komédia felé való fordulást figyelhetjük meg. Ugyanezt mutathatjuk ki a bolond esetében is, aki egyre jobban tragikus alakká változik. Ez a helyzet azonban nem jelentőség nélküli. A azindarab hőee nemcsak előreviszi a cselekményt, nemcsak elszenved egy meghatározott sorsot, hanem egy világot is képvisel és ábrázol. Fel kell tennünk ezért magunknak a kérdést, hogyan, milyen hősökkel is kell a mi aggasztó világunkat ábrázolni

4Û -