Dürrenmatt, Friedrich: Színházi problémák - Korszerű színház 55. (Budapest, 1963)

közvetlen megszólítása pótolja. A dramatikához az epika, az elbeezélés társul. Ezért nevezik ezt a szinházi formát epikus színháznak.

Mármost, ha Jobban megfigyeljük, bizonyos értelemben Shakespeare, vagy például a Götz is epikus ezinház. Csak más, rejtettebb módon.Mivel Shakespeare királydrámái gyakran hosszabb időszakot fognak át, ezért ezt az időszakot különböző eseményekre, epizódokra osztja, amelyeket aztán külön-külön, önmagukban drámai módon dolgoz fel. AIV. Henrik 19, a Götz pedig, a negyedik felvonás vége felé, már 41 képből áll. Tovább nem számoltam.Ha most az összcselekmény felépítését tekintjük, akkor azt látjuk, hogy az - ami az idő kezelését illeti - az epikus előadásmódhoz közeledik, hasonlóan ahhoz a filmhez, amelyet lassitva vetítenek, úgy, hogy a képek egyenként is láthatókká válnak - mivel a cselekménynek egy meghatározott időre való összesűrítését az epizód-dramaturgia kedvéért feladják.

Mármost, amikor az újabb színdarabokban a szerző a közönséghez fordul, akkor ezzel azt kiaérli meg,hogy a darabot folyamatosabbá tegye, mint ahogy ez az epizód-dramaturgia segítségével különben lehetséges volna.A felvonások közötti Űrt fel kell számolni,az időtartamot nem szünettel, hanem szóval kell áthidalni ;vagy annak elbeszélésével, ami időközben történt, vagy azzal, hogy egy uj alak bemutatja önmagát. Az expozíciókat bonyolítják le epikus utón,nem pedig a oselekményt, amelyet az expozíciók bevezetnek. Ez a szavak térhódítását jelenti a színházban; a szó útban van a felé, hogy visszahódítson egy területet, amelyet már régen elveszített. Azt mondottam: "megkísérli", mert a közönség közvetlen megszólítása manapság még nagyon sokszor csak arra szolgál, hogy a darabot magyarázza, ami pedig teljesen értelmetlen vállalkozás:ha a közönséget a cselekmény magával ragadja,akkor nincs szükség rá,hogy a cselekmény után ráncigálják; ha viszont nem ragadja magával, akkor sem követi, ha utána ráncigálják.- 33 -