Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)
Nyikolaj Alekszejev: A színész és a kor követelményei
66 még világosabban tolmácsolja benső erejét, azt az erőt, ami nem a férfiasán parancsoló hangnemben,nem a szem acélos villanásában és az ellentmondást nem tűrő,kemény arcvonásokban jut kifejezésre, hanem az igazságába, ügyének igazságába vetett megindithatatlan hitében. És nem véletlen, hogy a színésznő, akit nem elégítettek ki azok a rendkiviil bonyolult körülmények, amelyek a Komisszárt a darabban körülveszik, a rendezővel együtt szüntelenül a szituációk kiélezésére.bonyolítására törekszik. És nemcsak, hogy nem fél tőle, hanem inkább igyekszik megmutatni, hogy a Komisszárnak olykor nehéz, pokolian nehéz a helyzete, elég, ha egy bizonytalan lépést tesz és máris az életével fizethet érte. De a Komisszár nem úgy küzdi le ezeket a nehézségeket, mint valami isteni jeggyel megjelölt hős, aki előtt kezdettől végig minden ismeretes, hanem mint olyan ember, aki a front élvonalába került, á tüzvonalba. Mint olyan ember, aki pontos és biztos iránytűt tart a kezében. Mit csinálhatna a Komisszár enélkül az iránytű nélkül a hajón töltött első estén, amikor gondtalanul hahotázó tengerészek jelentkeznek nála, akik a frontra indulás előtt bucsuestet akarnak rendezni. Bált... Pedig csak az imént zajlott le összetűzés a Parancsnok között, akinek "össze kellett szednie az embereket" és az anarchisták Vezére között, aki Így rendelkezett:" Semmivel sem szabad riadalmat kelteni az emberek között". És ebben a percben senki sem állítja a Komisszárt a parancsnoki hidra, a magaslatra. Sőt mi több, az asszony a sorB akaratából a fedélzetmester és a Parancsnok közé, a hajó legnépszerütlenebb emberei közé kerül. És a Komisszárnak "a régi rendszer gyűlölt maradványaira" vetett haragos pillantások kereszttüzében, akkor kell meghoznia az első döntést,amikor egyetlen matróz arcán sem tükröződik együttérzés vagy támogatás.