Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)

Nyikolaj Alekszejev: A színész és a kor követelményei

61

szovjet hazánk történelmének forráeaihoz, hogy ünnepélyes caendben tisztelegjünk a hősök emléke előtt, hanem azért ia, hogy halljuk hangjukat, lássuk szemüket, érezzük pulzusuk lüktetését.

Éa ha már Kosklnról beszélünk, hogyne emlékeznénk

•X

vissza Szadovszkijnak, * a szerep első alakítójának vallomására: "Hosszú keresés után megtaláltam a szerep egyetlen helyes kulcsát: Koskint nem gazdag tapasztalatokkal rendelkező vezérnek és szervezőnek kell megformálni, aki ismeri az osztályharc törvényeit, hanem egyszerű embernek, aki utolsó csepp véréig odaadó a forradalom ügye iránt, kommunistának, aki számára az élet, az egész lét egyedüli értelme a forradalom útjában álló minden akadály leküzdése. Minél kevesebbet önmagáról,s minél többet mindenki másról..."

Az általam emlitett két Koskinból pedig éppen ez hiányzott: "minél kevesebbet önmagáról, s minél többet mindenki másról" - hiányzott belőlük a belső feszültség, nem kerestek kiutat a kialakult helyzetből. Az önelégültség, a parancsolgatás,a fontoskodás lépett e tulajdonságok helyébe. Mintha a színészek jelenésük minden percében, minden másodpercében azt tartották volna szem előtt, hogy parancsnokot alakítanak. Hangsúlyozom, hogy parancsnokot, nem pedig a tömegek vezetőjét, szervezőjét. Parancsnokot, aki számára mindig, minden világos és érthető. Parancsnokot, aki mindent előre lát. Parancsnokot, akinek alárendeltjei nem tehetnek semmi mást, csupán egyet: gondolkodás nélkül engedelmeskedhetnek. Jogáeznyelven szólva,

Szadovszkij, Prov /1874-1974/ nagy szovjet színész, a hires Szadovszkij-szinészdinasztia harmadik nemzedékének legkiválóbb képviselője, a Kis Színház tagja.

■5