Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)
Jurij Lavrov: Az emlékezetes szerepről
33 marad. Az Invázió ugyanis nemcsak azért tragédia, mert egyes hősei elpusztulnak és külsőleg minden történés tragikus benne a mese vonatkozásában. Fjodor tragédiája abban rejlik, hogy tiszta lelki mozgásainak őszinteségét és közvetlenségét környezete nem fogja fel - legalábbis nem azonnal érti meg. Nem csak a partizánosztag élére kerülő Kolesznyikov nem bizik benne, de nem bíznak benne rokonai - apja,anyja, húga - sem. Szubjektive ebben maga Fjodor is hibás: minthogy fél a bizalmatlanságtól és szervesen visszariad titkos hazafias érzései nyilt kimutatásától, a bohóc álarcát veszi magára, meghökkenti környezetét. Leonov nagy művészi diadala abban áll, hogy megmutatta, milyen nagy árat követel a kölcsönös bizalmatlanság: a győzelem több vérbe és nagyobb szenvedésekbe kerül, mint kellett volna. Bnnek magyarázata Kolesznyikovnak az idősebb Talanovval folytatott beszélgetésében található meg. "Milyen furcsa: nyolc évig dolgoztunk együtt. Állandóan megkurtitottam a kórházának a költségvetését, nem adtam elég fát, az üléseken veszekedtünk. Egymás mellett éltünk... És egész idő alatt egyszer sem beszéltük ki magunkat őszintén. Pedig lett volna miről!" • Csak a háborús élmények hatására értette ezt meg Kolesznyikov, aki jó ember /az is nagyszerű, hogy jó ember, az illegalitás hőse, igazi hazafi!/. Helyrehozhatatlanul sokáig nem érti meg, hogy Fjodorral mindenekelőtt "őszintén kellene beszélni". Nagyszerű, hogy Leonov többször is olyan helyzetet teremt, amelyben Fjodor Kolesznyikov partizán osztagába kéri felvételét. De ezek a helyzetek rendszerint ilyen szempontból a legalkalmatlanabbak. Fjodor ezt nem érti meg, őt csak az foglalkoztatja, hogy biznak-e benne vagy sem, holott a helyzet icipicit nyugodt elemzése is megállíthatná, logikusabbá tehetné cselekedeteit. Az én Fjo- 3 3 A színész művészete ma II.
