Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)
Jurij Lavrov: Az emlékezetes szerepről
31 De hamaroean minden megváltozott.Emlékezetem sietett aegitségemre, egy ember sorsára emlékeztetett, akit Leningrádból ismertem. Pia volt egy egykori magasrangu katonának, a cári flotta tengernagyának. Mihail Fogtnak hivták. Mihail súlyos helyzetbe került! egyesek ellenséget láttak benne. Mindenféle akadályt gördítettek útjába, nem engedték tanulni. Mindezek ellenére, minthogy ragyogó tudása volt, mégis csak az egyik tudományos kutatóintézet katedráját kapta meg. Úgy tűnhetnék fel, hogy ennek az embernek volt oka a sértődésre. És nyilvánvaló, hogy amikor megkezdődött a Nagy Honvédő Háború, nyugodtan kiiirittethette volna magát valahová jó messzire a fronttól, már csak azért is, mert az intézet védelmet biztosított számára. Mihail azonban önkéntesen a frontra ment egyszerű híradós katonának. Egy alkalommal megszakadt a kapcsolat. A német tüzérség pergőtüze miatt senki nem merte kidugni az orrát a fedezékből. Mihailt küldték ki a vonal helyreállítására. A vonal rövidesen működni kezdett, de Mihail nem tért vissza. Ott találták meg, ahol a vonal elszakadt, foga között tartotta a vezeték két végét. Oldalát egy gránát szakította fel... Ez a leningrádi blokád kezdetén történt, barátaim tudósítottak róla levélben. A Mihailre való emlékezés adott lökést Fjodor lalanov alakjának megértéséhez. Jóllehet a két ember sorsában semmi közös nincs, szerencsétlenségük okai különbözők, különbözők tetteik is, de nyilvánvaló belső pszichológiai közösségük. Mindkét esetben a mély, osztatlan, igazi,tartós hazaszeretet indokolja tetteiket. Ez rejtett érzés, nem hivalkodnak vele,de a szükséges pillanatban arra készteti az embert,hogy belső meggyőződésének jköteleeeégének, lelkiismeretének engedelmeskedjék. Ilyen esetekben az emberek affektálás nélkül in
