Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)
Vaszilij Orlov: A hagyomány arculata
96 Színház iránti viszonya a lényeg. Tudom, mennyi rajongója van a Művész Színháznak és látom, milyen örömmel fogadják minden, akár a legapróbb sikerünket is. Arról van szó, hogy a Művész Színház színészei /éppen a színészek, mert most nem a vezetésről és nem a rendezésről van szó/ kezdik elveszteni azt a magas mesterségbeli tudást, amely mindig hiressé tette a Művész Színházat. Hisz voltak' korábban is időszakok, amikor a színház kevés jó darabot kapott és közepes darabokat mutatott be, előfordultak rendezői bukások is. De a Művész Színházba mindig a színészek kedvéért .jártak az emberek, mert mindenekelőtt a színészek alakították és alakítják ki a színház arculatát. Alapjában véve ez mindig az un. középkomákra áll. A színház tartóoszlopa ennek a színészi gerincnek a magasrendü művészi tudása, tartásának foka, tekintélye a társulatban. Most már Hmeljov és Dobronravov évfolyamtársai, akik hosszú időn át a Művész Színháznak éppen ezt a közép korosztályát alkották - ők az "öregek". Igen, sajnos, már öregek vagyunk, őslakók, tanárok. Ki következik utánunk? Ki veszi át a kezünkből a színház lobogóját? Kik alkotják most a mi "középső korosztályunkat"? Milyen hagyományainkat vették át? Nem szándékozom valamennyi kérdésre válaszolni. Mindenekelőtt azért nem, mert nem vagyok kritikus, itt pedig komolyan, alaposan és objektive elemezni kell sok színészi alkotást és pályafutást. De érzésem szerint éppen ezekben a kérdésekben rejlik a probléma magja. Nem véletlenül beszéltem arról, hogy a Művész Színház színészeinek hagyománya volt az alkotó megszállottság. Manapság a legaggasztóbb a színészi egykedvűség. Amikor a kétség beveszi magát az ember leikébe, az rossz, akadályozza az élet közvetlen befogadásában, öregiti az embert, elfogyasztja életenergiáját. Amikor a kétség ferm
