Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)
Alekszej Batalov: Mi az, hogy új?
50 Amikor a történelem uj embereket és velük együtt uj problémákat vetett a felszínre, a régi azínház keretjei és formái minden bevált tökéletességük mellett is alkalmatlanokká váltak h?, uj kor tükrözésére. És akkor a legfiatalabb, a legforradalmibb Művész Színházban kialakult a szinházi rendezés uj technikája és uj szerkezete. A maximálisan élé szinész testében megvalósuló Csehov- és Gorkij-alakok fordulat kezdetét jelezték a drámai művészetben. Ennek a fordulatnak nemcsak azért volt óriási lendülete és jelentősége, mert uj technikát gyökereztetett meg, hanem főként azért, mert kitárta a színház kapuit a kortárs, az uj ember előtt. Ée akkor a színpadon uj színek és alkalmazkodások tengere jelent meg. Az élet minden elrejtett szöglete színpadi felfedezések, friss, soha nem látott alakok forrása lett. A szervesség /bocsássák meg nekem a színháztudomány művelői, ha feltételesen igy nevezem az uj stílust/ anynyira hatalmas, hatásos fegyvernek bizonyult, hogy gyorsan elterjedt és mindenhová eljutott. A szerveaség, amelyet mint az uj idők és az uj hősök magasrendüen művészi és mélyen eszmei ábrázolásának módszerét találtak fel, forradalmat hajtott végre a színházban és mindenre használhatóvá vált. Gyakran velejéig hamis darabot is ravaszul valószerüséggel mázoltak át és foltoztak be a szervesség révén. "Élet! Élő élet!" - ujjongtak a kritikusok ott is, ahol valójában csak hazugság volt. A módszer és az anyag közötti kétségbeejtő szakadék rendszerint súlyos művészi bukásokat eredményezett. Nem sok idő telt el és olyan emberek tűntek fel, akik ilyen sikertelen előadásokra utalva kijelentették, hogy elavult Sztanyiszlavszkij módszere. Valamilyen másra van szükség. Az ógörög álarctól a Csehov-előadás abszolút szervességéig a legkülönbözőbb utakon változott a színészi
